Az LDL koleszterin sem vezet korai halálhoz

2016. július 3. 2:33
Évtizedek óta a középkorúak vagy annál idősebbek egyik mumusa a magas koleszterinszint. Hosszú évek óta az orvostudomány az úgynevezett rossz koleszterint,az LDL jelűt tartotta a szív- és érrendszeri halálozások egyik fő felelősének. Most viszont az origo.hu cikke szerint egy új kutatásban amerikai orvosok egyszerűen nem találtak összefüggést az LDL-C magas értéke és a halálozás között, sőt, inkább pozitív összefüggést állapítottak meg.

David Diamond, a Dél-Floridai Egyetem professzora egy nemzetközi kutatócsoporttal közösen 68000, régebbi tanulmányokban résztvevő 60 éven felüli ember adatait elemezte. Az eredmények megkérdőjelezik a „koleszterinhipotézist”, mely szerint a magas LDL-koleszterinszintű emberek halálozási kockázata nagyobb, és ezért sztatin gyógyszereket kell szedniük, hogy csökkentsék a koleszterinszintjüket.

 
A British Medical Journal online kiadásában e hónapban megjelenő elemzés első a témával kapcsolatos áttekintés, amely a korábbi tanulmányokból vett nagy csoport adatait használja.
 
Már évtizedek óta tudjuk, hogy a magas összkoleszterinszint a kor előrehaladtával a szív és érrendszeri betegségek egyre csekélyebb kockázatává válik
– mondta Diamond. „Ebben az elemzésben az úgynevezett rossz koleszterinre összpontosítottunk, amelyet azzal vádolnak, hogy hozzájárul a szívbetegséghez.
 
A szerzők szerint minden általuk feldolgozott tanulmányból vagy hiányzott az összefüggés, vagy fordított kapcsolat állt fenn az LDL-C szintje és a kardiovaszkuláris halálozás között. Ezt követően a csoport arra hívta fel a figyelmet, hogy újra kell értékelni az LDL-C csökkentését célzó gyógyszerek (amilyenek a sztatinok) használatát a szív– és érrendszeri betegségek megelőzésében.
 
Azt tapasztaltuk, hogy több tanulmány nemcsak nem talált kapcsolatot az alacsony LDL-C-szint és a halálozás csökkenése között, hanem a tanulmányokban részt vevő legtöbb embernél fordított kapcsolatot vett észre, azaz a magasabb LDL-C-szintű idősebbek gyakran hosszabb ideig éltek” – mondta Diamond.
 
Diamond arra is rámutatott, hogy a kutatás szerint a magas koleszterinszint védő hatású lehet egyes idősebb embereknél gyakori betegségek ellen. Például a magas koleszterinszint a neurológiai betegségek – amilyen a Parkinson– és az Alzheimer-kór – alacsonyabb előfordulási gyakoriságával társul.
 
Más tanulmányok azt sugallták, hogy a magas LDL-C védhet néhány gyakran végzetes betegség ellen, amilyen a rák és a fertőző betegségek, és az alacsony LDL-C-szint növeli a fogékonyságot ezekre a betegségekre.
 
*Az anyag megjelentetését a Splendidea Communications Kft. támogatta

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés