Terry Pratchett – Stephen Baxter: A Hosszú háború

2016. június 13. 9:14

Takács Gábor
ekultura.hu
Ahogyan az első kötetben, úgy itt is látszik, hogy Terry Pratchett és Stephen Baxter egyszerűen imád lubickolni a saját maguk által megálmodott univerzumban.

Ahogyan az első kötetben, úgy itt is látszik, hogy Terry Pratchett és Stephen Baxter egyszerűen imád lubickolni a saját maguk által megálmodott univerzumban. A Hosszú Föld még mindig lenyűgöző, és hiába ismerünk meg újabb és újabb részleteket belőle – egyrészt a főszál kapcsán, másrészt az olyan mellékszálakon keresztül, mint a kínai expedíció „keletre” vagy Nelson tiszteletes útja –, még mindig érződik, hogy határtalan lehetőségek tárháza ez a sorozat. Ahogyan az emberek csak érintőlegesen találkoznak sok-sok párhuzamos Földdel, úgy az olvasó hirtelen azon kapja magát, hogy eltöpreng, vajon mi minden rejtőzik az ismeretlen világokon? Ezt persze a szerzőpáros is felismeri, és tesznek is utalásokat arra vonatkozóan, hogy nem mindig az emberi szempont az, ami igazán működteti az univerzumot.

Ami viszont nagy hátránya a kötetnek, az a néhol kifejezetten bosszantóvá váló átvezető jellege. Különösen szembeszökő ez, ha az első résszel kapcsolatban vizsgáljuk, ami úgy ért véget, hogy az ember azonnal kézbe akarta venni a folytatást. Pratchett és Baxter mesteri blöfföt eszelt ki, ugyanis A Hosszú háború első tíz oldalán több és meghökkentőbb változással találjuk magunkat szemben, mint a korábbi kötet négyszáz oldalán. Ez kissé furcsán fog hangzani, de talán a kezdése a legremekebb része a regénynek, az olvasó csak kapkodja a fejét, hogy mégis mi történt, amíg nem volt itt? Igazi csemege ez azoknak, akik végig szerették az első rész ötleteit. Később ugyan mindenre kitérnek a regényben, mégis, azok nem hatnak már olyan monumentálisnak, olyan elemi erejűnek. A sorozat még mindig nagyon lassan építkezik, sok szereplőt mozgat, sokat elmond a különféle Földekről és arról, azok milyenek, milyen a telepesek élete, az emberek hogyan viszonyulnak a trollokhoz, és mi is áll az egész Irányjel-telepesek konfliktus hátterében, de mindezt roppant hosszadalmasan teszi. Félreértés ne essék, ezek nem lényegtelen információk, mert ha az volt a célja a két írónak, hogy minél részletgazdagabban bemutassa saját univerzumát, akkor ez sikerült. Csak éppen közben mintha arról feledkeztek volna meg, hogy valami grandiózus konfliktust ígértek. Egy olyan regény esetében, aminek a címében szerepel a »háború« szó, az olvasó joggal várja, hogy valami komoly fog történni.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában