A vér-agy gát hibája jelezheti az Alzheimer-kórt

2016. június 7. 6:17
Az agy védelmét ellátó, a nagyobb és vízben oldódó molekulákat megszűrő vér-agy gát már sok fejtörést okozott a kutatóorvosoknak. Eddig elsősorban azt vizsgálták, hogyan lehet kicselezni ezt a mechanizmust, hogy gyógyszereket juttathassanak el az agy megfelelő területére. Most belga tudósok az Origo cikke szerint éppen ennek a védelmi rendszernek a hibáját tanulmányozva jutottak új következtetésekhez.

A vér-agy gát sejtes és nem sejtes szerkezetekből áll abban a „falban”, amely elválasztja a keringő vért az agytól. Ez a rendszer létfontosságú az agyszövetek egészséges állapotának megőrzéséhez. Szabályozza a fontos tápanyagok bejutását, gátolja az idegmérgek bekerülését, eközben eltávolítja a felesleges anyagokat az agyból.

A tanulmányhoz a kutatók kontraszterősítésű MRI-t használtak 16 korai Alzheimer-kórban szenvedő betegnél, és a náluk kapott eredményeket hasonlították össze 17 egészséges, korban egyező kontrollszemély eredményeivel. Mérték a vér-agy gát szivárgásának mértékét, és egy hisztogramot hoztak létre a szivárgó agyszövet mennyiségének meghatározására.
 
A szivárgás az Alzheimer-kóros betegeknél szignifikánsan jelentősebb volt a kontrollal összehasonlítva, és a szivárgás az egész nagyagyban megfigyelhető volt.
 
A vér-agy gát szivárgása azt jelenti, hogy az agy elvesztette a védő berendezését, az agysejtek stabilitása felbomlott, és az a környezet, amelyben az idegsejtek kölcsönhatásba lépnek egymással, rosszul szabályozottá válik – mondta Walter H. Backes, a Radiology folyóiratban megjelent tanulmány szerzője, a Maastrichti Egyetem orvosi központjának a kutatója.-Ezek a mechanizmusok végül az agy hibás működéséhez vezetnek.
 
A vér-agy gát szivárgásának észlelésének a fő előnye dr. Backes szerint az, hogy a kontraszt-MRI-vel korán lehet észlelni a mikrovaszkuláris változásokat az Alzheimer-kórnál még olyan esetekben is, ahol semmilyen közvetlenül látható agyi érrendszeri eltérés nem észlelhető.
 
Az Alzheimer-kutatás szempontjából ez azt jelenti, hogy új eszköz válik elérhetővé a vér-agy gát romlásának tanulmányozására, ami jelzi a betegség kialakulását a demencia korai és megelőző fázisaiban” – mondta Backes.  
 
 
*Az anyag megjelentetését a Splendidea Communications Kft. támogatta

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés