Rangsorolva - A Marvel Cinematic Universe filmjei

2015. szeptember 28. 16:20

Szabolcsi Gergely
Trikorder
Most, hogy az Ant-Mannel véget ért a Marvel moziverzumának második fázisa, érdemes kicsit visszatekinteni és számba venni, hogy mely filmek alkotják ezt a világot. Az alábbi ranglista természetesen teljesen szubjektív.

3. Marvel's The Avengers

Számomra ez lett a klasszikus szuperhősfilmek etalonja. Whedonnak sikerült egy olyan varázslat, ami sem előtte, sem utána szinte senkinek sem. Hiába készültek jobb képregény filmek (ezen a listán is szerepel kettő), azok nem adják át azt, ami a klasszikus szuperhősképregényekben megvan. Ebben a filmben azonban a csapatdinamikától kezdve, a harci jelenetek epikusságán át, a képregényes toposzok átvételéig minden a helyén van.

2. Guardians of the Galaxy

A tavalyi év egyik nagy meglepetésével szemben én is szkeptikus voltam. Féltem attól, hogy a sci-fi (űropera) műfaja nem fog jól működni (elvégre a Star Wars óta meglepően kevés film próbálkozott ilyesmivel), de szerencsére a kétségeim alaptalannak bizonyultak és a Marvelnek sikerült az, amire senki sem mert volna fogadni: egy aránylag ismeretlen csapattal, egy tőlük idegen műfajban alkották meg az egyik legjobb filmjüket.

1. Captain America: The Winter Soldier

Már említettem, hogy szeretem a karaktert, ráadásul kifejezetten kedvelem a képregényekben azokat a szálakat, amik a S.H.I.E.L.D.-del illetve a Hydrával foglalkoznak, ez viszont nem lenne elegendő ahhoz, hogy a lista első helyére kerüljön. Ahhoz arra volt szükség, hogy a Russo-fivérek egy olyan kémfilmet rendezzenek, ami a teljes játékidő alatt a kanapéba szögezi a nézőt. A Winter Soldierben a Marvel filmek legjobb tulajdonságai mind jelen vannak és csak remélni tudom, hogy a jövőre érkező folytatás legalább ennyire jó lesz (és nem esik bele abba a hibába, amibe az Age of Ultron).

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ki állította, hogy bárkinek is ismeretlen lenne? A rangsorban a harmadik.

A szerző arra utalt, hogy nem neves színészekkel, rendezőkkel csinálták a filmet.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés