Közel 200 000 ember halálát okozzák a cukros üdítők évente

2015. július 4. 23:33
Itt a kánikula, s híradások szerint még el is tart egy darabig. Ilyenkor több folyadékot fogyasztunk, amire persze szükségünk is van. De nem mindegy, mivel pótoljuk a folyadékveszteséget! Egy új amerikai kutatás, amelyről az Origó számolt be, a cukrozott üdítőitalok, többek közt a jeges tea veszélyeire hívja fel a figyelmet.

Évente 184 ezer halálesetet okoznak világszerte a szénsavas és más cukros üdítők a Circulation című amerikai szakfolyóirat legfrissebb számában megjelent tanulmány szerint.

Ez volt az első részletes átfogó tanulmány, amely az ezen italok fogyasztásával kapcsolatos, a cukorbetegség kiváltotta halálozásra, illetve egészségkárosodásra szív–és érrendszeri, valamint daganatos megbetegedésekre – kifejtett hatást tanulmányozta.
 
A tanulmány szerzői megállapították, hogy 133 ezer, ezen italok fogyasztásával kapcsolatos haláleset cukorbetegség, 45 ezer szív– és keringési megbetegedés, 6450 pedig rák következménye volt.
 
Számos országban tapasztalták, hogy a szénsavas és más gyümölcsös, illetve cukros üdítők, például a jeges teák miatt megnőtt a halálozások száma, ezért ezek fogyasztása csökkentésének, sőt a beszüntetésének világszerte elsődleges fontosságúvá kellene válnia" – magyarázta Dariush Mozzaffarian, a Massachussetts állambeli bostoni Tufts Egyetem táplálkozástudományi karának dékánja. A teljes egészében természetes préselt gyümölcsleveket nem vizsgálták a kutatás során.
A fogyasztás mértékét a táplálkozással kapcsolatos 62 felmérés során becsülték meg, amelyekben 611 ezer 971 ember vett részt 1980 és 2010 között 51 országban. A kutatók felmérték a 187 államban országos szinten rendelkezésre álló cukormennyiséget is, és összevetették az diabétesz, a szív– és érrendszeri megbetegedések és rák előfordulásának gyakoriságával, földrajzi övezetek és népesség szerint.
 
A szénsavas és más cukros üdítőknek a halálozásra gyakorolt hatása nagyon eltérő a különböző lakosságokban:
a Japánban a 65 évesnél idősebbek körében mért 1 százaléktól a Mexikóban a 35 évnél fiatalabbak körében mért 30 százalékig terjed.
 
A húsz legnépesebb ország közül a kutatás idején Mexikóban volt a legmagasabb a szénsavas és más cukros üdítők fogyasztásának tulajdonított arányszám: egymillió felnőttből 405-en haltak meg, az éves halálozások száma 24 ezer volt. Második helyen az Egyesült Államok állt, egymillió lakosonkénti 125 – évi összesítésben 25 ezer – alálozással. A szénsavas, illetve más cukros üdítők fogyasztásával kapcsolatos halálesetek 76 százaléka az alacsony, illetve közepes jövedelmű országokban következett be.
 
Összességében a szénsavas és más cukros üdítőknek tulajdonított krónikus betegségekben – például cukorbetegségben – szenvedő fiatalok aránya magasabb volt, mint az idősebb felnőttek esetében.

 

*Az anyag megjelentetését a Splendidea Communications Kft. támogatta

Összesen 23 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés