A független újságírás mítosza megbukott, ezt egyre többen ismerik el – Transzparens-vezető a Mandinernek

2024. január 17. 20:50

Kezdenek már ráeszmélni a kormánykritikus értelmiségi körökben is, hogy a média nem teljesen olyan dinamikák szerint működik, mint ahogy azt korábban feltételezték – mondja lapunknak Nagy Károly, a Transzparens Újságírásért Alapítvány vezetője.

2024. január 17. 20:50
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

Az elmúlt években a Transzparens Újságírásért Alapítványt számos támadás érte, főként a kormánykritikus nyilvánosság felől, mondván, a Fidesz érdekeit szolgálják. Mit gondol, létezik függetlenség?

Elöljáróban annyit, hogy mozgalmas éveken vagyunk túl, pert nyertünk az Átlátszó.hu és a Média1 ellen, egy, a médiával foglalkozó EU-s intézmény felkért minket szakértőnek, az Országgyűlés pedig a szakmai javaslatuk nyomán módosította a Büntető törvénykönyvet. Ami a kérdést illeti: az Alapítvány által konzekvensen képviselt, médiával kapcsolatos gondolatok egyre több helyről köszönnek vissza.

Például?

Nemrég az Index hasábjain olvastam Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatójának interjúját, ahol úgy fogalmazott,

az a baj, hogy az úgynevezett független sajtó sem független, mint tudjuk, és emiatt a fogalom gyakorlatilag értelmetlenné vált.

Ezért, ha bárki azt állítja magáról, hogy független, akkor ehhez már minimum szkepticizmus társul. És már nem csak mi mondjuk ezt. Idén lesz öt éve, hogy megfogalmaztuk az újságírói függetlenséggel és objektivitással kapcsolatos kritikánkat. Azt mondtuk, független és objektív sajtó nem létezik. A feladatunk az, hogy a médiatudatosság kultúrájának erősítésén keresztül az olvasók tájékozódni tudjanak ebben a világban.

Ezt hogyan képzelik?

Azt a kérdést kell megvizsgálni, egy szerkesztőség hogyan tartja fenn magát; és a finanszírozás mikéntje hat-e a tartalomgyártásra. Az az állításom, hogy ez a hatás minden esetben létezik, tehát az újságírói munkát nem vonatkoztathatjuk el a finanszírozástól, tehát nem létezik teljes függetlenség.

Mi van azokkal a médiumokkal, akik azt mondják magukról, hogy olvasói támogatásból élnek? Ők sem függetlenek?

Ma Magyarországon nincs olyan számottevő médium, ami kizárólag olvasói finanszírozásból tartaná fenn magát. Általában nemzeti vagy külföldi pályázatokon elért forrásokkal is kiegészítik (vagy megalapozzák) a működésüket.

A Telex például miután 200 ezer eurós támogatást kapott egy cseh vállalattól, mégis azzal a szlogennel kampányol olvasói támogatásokért, hogy „csak tőled függ”.

Ezzel a legnagyobb probléma az, hogyha nincs transzparens működés, akkor az olvasók előbb vagy utóbb csalódni fognak, és tovább romlik az újságírás presztízse.

Tegyük fel, hogy mégis van olyan lap, ami mondjuk 99 százalékban olvasói támogatásokból működik. Ők sem függetlenek?

Ha valaki előfizet online vagy print médiatartalmakra, akkor azt elvárásokkal együtt teszi meg. Ha a Mandiner holnaptól konzervatív helyett baloldali vagy liberális fénytörésben tudósítana a világ történéseiről, esetleg jóval kritikusabb hangvétellel írna az egyházról, akkora az előfizetőinek jelentős része elpártolna tőle. Vagy nem?

Kétségtelen, hiszen vállaltan konzervatívak vagyunk, így a törzsolvasóink zöme is alighanem az.

Attól még ez igaz azokra is, akik magukat ideológiamentesnek, objektívnek vagy függetlennek próbálják beállítani. Ha a szövegeiket nézzük, tartalmaikat vizsgáljuk kimutatható, hogy politikai vezérelvek mentén folyik a munka. A vásárló pedig ezekre a tartalmakra fizet elő, amennyiben a politikai vezérelvek változnak, az olvasók elmennek. Tehát, függetlenség ebben az esetben sem valósulhat meg.

A kormánykritikus médiumok mégis függetlenként hivatkoznak magukra. Ennek mi az oka?

Ez egy tudatos politikai narratívaalkotás része. Vannak a független újságírók, akik az igazat írják és a „propagandisták”, akik a jobboldal politikai irányai mentén dolgoznak. A helyzet azonban az, hogy a független újságírás mítosza 2024-re már megbukott. Gulyás Mártontól, Ceglédi Zoltánon keresztül Máté Gáborig többen fogalmaznak meg Alapítványunk médiafilozófiájával egybecsengő gondolatokat. Ez pedig megerősít minket abban, hogy jó úton járunk.

Az elmúlt években több vitát is szerveztek az újságírók között. Az ellenzéki véleményformálók szerint ezzel egy szinten kezelik a „független újságírókat” és a kormánypárti „bértollnokokat”. Ehhez mit szól?

A transzparens újságírás alapja, hogy informálódhassunk azokról, akik minket informálnak. Megismerhessük, hogy milyen értékeket és érdekeket képviselnek az újságírók. Erre kiváló platform a Zsurnaliszta Vitaest, ahol különböző értékeket képviselő újságírók folytathatnak eszmecserét. Nem példa nélküli, hogy valaki úgy vág bele egy politikai vagy egy közéleti munkába, hogy különböző vélt vagy valós vélemény-közösségeknek próbál megfelelni.

Magyarországon minden vita érték, ez a demokrácia alapja.

Az újságírók legalább akkora hatással vannak a társadalomra, mint a választói legitimációval rendelkező politikusok. Az nem fér bele, hogy míg a politikusoktól elvárjuk a vitát meg a transzparenciát és az elszámoltathatóságot, a média szereplőitől nem. Az újságírói szakma olyan képviselőit hívjuk el vitázni, akikre érdemes odafigyelni.

Nyitókép: Földházi Árpád

 

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Picnic Niki
2024. január 19. 13:25 Szerkesztve
A szerző igazán mondhatna egy nyomorult példát, amelyben a Telex megszolgálja a cseh médiavállalat 200 ezer Euróját. Vagy a Csehországról szóló cikkekben kesztyűs kézzel bánik a tényekkel, és jobb színben mutatja be az országot, m a valóság. :D Gondolom, tolonganak majd a fideszes kommentelők, h csehül állnak a nézettségi számok a tervezethez képest, és megvan az összefüggés . ;-)
istvanpeter
2024. január 18. 13:46
Persze, független média nem létezik, mert mindegyik a tulajdonos érdekeit és értékeit jeleníti meg.
tizennyolcfok
2024. január 18. 10:15
tudjuk, tudjuk, kacsó elvtárs : azok, akiknek a minisztériumból küldik a cikkeiket és tilos egyetlen betűt is megváltoztatni benne, pont ugyanolyan újságírók, mint bárki más. és persze te is pont "újságíró" lennél akkor is, ha holnaptól hirtelen elapadnának a ner/kesma milliárdok és abból kéne megélned, amit versenyhelyzetben a picinyke, egyre zsugorodó printpiacon keresel, meg az internetes felület google ads bevételeiből... te balfasz.
palicsi-2
2024. január 18. 07:12
A helyzet borzasztó! Nincs egyetlen baloldali, meg egyetlen liberális médium sem! Vannak ugyebár a NER "csicskák" és a függetlenek, de sehol egy baloldali, vagy egy liberális médium! Ez elvtársak, tűrhetetlen!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!