Lehetséges, hogy túl korán szabadította fel az uniós források egy részét az Európai Bizottság?

2023. december 23. 13:30

Hogy szeretett vezérünket idézzem, nem babra megy a játék.

2023. december 23. 13:30
null
Sándor Zsuzsa
24.hu

„Ugye ismerik a »Ki nevet a végén?« játékot? Az a lényege, hogy már azt hiszed, a győzelem kapujában állsz a kis bábuddal, amikor még mindig leüthet egy másik játékos, és kezdheted elölről róni a köröket, hogy célba érj. Nos, valami ilyet játszik a magyar kormány az Európai Bizottságával január óta. De, hogy szeretett vezérünket idézzem, nem babra megy a játék. A tét mintegy 10 milliárd euró, vagy a valóban független igazságszolgáltatás.

Az első – mindaddig szokatlan – lépést az Igazságügyi Minisztérium tette meg azzal, hogy január 25-én nyilvános társadalmi vitára bocsátotta a bírósági reformról szóló törvényjavaslatot. Persze az első lépés előtt is volt már, mondjuk úgy, egy nulladik lépés, amikor az Európai Bizottság ezt megkövetelte.
Addigra már oly sok elfogadhatatlan beavatkozás történt a bíróságok életébe, hogy a reform elkerülhetetlenné vált.

Májusban a parlament elfogadta az új igazságügyi törvénycsomagot, ami júniusban hatályba is lépett számos pozitív változtatással, ám jó néhány tekintetben nem kellő garanciával. A kormány azonban már júliusban kezdeményezte, az Európai Bizottság állapítsa meg, hogy az általa előírt feltételek teljesültek (a négy »mérföldkő«). Ezek teljesítéséhez kötötte ugyanis az unió a felzárkóztatási alapból származó pénzek kifizetését. A törvény legfontosabb változtatásaként említhetjük, hogy

-megerősítette a bírák által választott Országos Bírói Tanács jogosítványait,
- egyúttal pedig korlátozta a Kúria és az Országos Bírói Hivatal elnökének hatáskörét.

Az EU jogállamisági jelentése azonban – egyebek között – hiányolta, hogy a törvény nem rendelkezik arról, hogy az ügyek emberi (vezetői) beavatkozás nélkül, automatikus elosztás révén kerüljenek az egyes bírókhoz..”

Nyitókép: MTI/EPA/Julien Warnand


 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lami
2023. december 26. 18:33
Ha egy jogász szerit az oké.hogy közösen vesszünk fel hitel.és nem kapjuk meg a részünket.akkor nincs több kérdésem.
akiaki
2023. december 25. 22:24
Sándornak mindegy hogy jön-e a pénz, a kerekes betegágyat már bérli!
akiaki
2023. december 25. 22:22
zsidók szégyene, magyarok alja!
altercat1
2023. december 25. 18:47
Zsuzska néne vajon felszólalt-e, amikor gazdija, El-Quró, bolsi-szolga bírókat toborzott 2006-ban, akik zsinórban a tüntetők ellen hoztak ítéleteket, s akiket fentebb felmentettek? Zsuzska! Kevés már a suska? Hát egy cikket idecikkant...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!