Schiffer a mikroadományos botrányról: Karácsony csak eszköz

2023. november 24. 17:24

A volt képviselő szerint a 2010-14 közötti időszak pártjai, az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd mára zombipártok lettek.

2023. november 24. 17:24

Már 2010 nyarán is kapta a posztkommunista keménymagtól az ívet, így vitatná, hogy korábban az ellenzék üstökösének tartották volna, másrészt a 2010-ben, -14-ben az ellenzékre szavazók meghatározó része 2022-ben már a kormánypártokra voksolt – jelentette ki az Index és az Atv közös podcastjában Schiffer András a műsorvezető, Rónai Egonnak arra a felvetésére, miszerint korábban, 

az LMP alapításakor Schifferre mint az ellenzék üstökösére néztek, most pedig az árulójának tekintik. 

Az egykori politikus, ügyvéd most már szabadabban fogalmaz, bár mindig törekedett arra, hogy azt mondja, amivel azonosulni tud, viszont amikor egy párt, egy közösség nevében beszél valaki, akkor nem lehet csak a saját véleményét hangoztatni – érvelt.

Schiffer azt mondja, mára teljesen elveszítette az érdeklődését az LMP iránt – azzal sem foglalkozik, hogy a párt a DK-hoz közeledik –, de csodálkozik, amikor azzal szembesül, hogy 

a párt egyszemélyi megtestesítője, Ungár Péter folyamatosan vele foglalkozik. 

S úgy látja, a 2010-14 közötti időszak pártjai, az MSZP, a Jobbik, az LMP, a Párbeszéd mára zombipártok lettek, bár a szocialistáknak helyben vannak erős sejtjei, politikusai, náluk ugyanis megvan a kultúrája annak, hogy ha valaki pozíciót szeretne betölteni, ahhoz teljesítenie kell.

A mikroadományos ügy azonban érdekli, abból a szempontból, hogy ez hogyan befolyásolta az ellenzéken belüli szereposztást az előválasztás alatt. Szerinte az, hogy a Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt-jelölti kampányát támogató szervezet is kapott a pénzből, azt jelenti, a mikroadományok nemcsak Orbán Viktor leváltását célozták, hanem az ellenzéken belüli erőviszonyok megváltoztatását is. Miután a főpolgármestert „elütötte a villamos”,

a mikroadományoknak az volt a célja, hogy ne a DK jelöltje, Dobrev Klára legyen a miniszterelnök-jelölt. 

Ezt is ajánljuk a témában

Schiffer azt mondta – bár a tisztességében nem kételkedik – Karácsony Gergely csak egy eszköz ebben az ügyben.

Arról is beszélt az egykori politikus, hogy ma az Országgyűlésben nincsen baloldali képviselet, s ha a Szanyi Tibor-féle ISZOMM-nak sikerül összegyűjtenie az induláshoz szükséges 20 ezer aláírást, akkor rájuk fog szavazni a jövő nyári európai parlamenti választáson.

Nyitókép: Képernyőfotó/YouTube

 

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alexandrosz-2
2023. december 02. 17:21
Szakasits schiffer egy bukott politikus, aki a kommunista zsidó családja vagyonának és kapcsolati hálójának köszönhetően lehetett libsi zsidónak álcázott kommunista zsidó a gengszertválátást követően is. A NULLA felelősségre vonásnak hála. Ezért a szavai szart sem érnek, ahogyan maga szakasits schiffer sem. Kizárt dolog, hogy a náci rezsim bukása után akár 80 évvel is is náci családi felmenőkkel, nácik által rabolt vagyonnal bármire vihetné a világban. De sajnos a zsidó bármit megtehet, akkor is, ha kommunista gyilkos, vagy azok örököse. Szakasits schiffer takarodj a közéletből, a médiából!
Lajoss
2023. november 25. 15:07
Bandi milyen okos,mióta lelépett a politikából…
KBA98
2023. november 25. 11:08
Mennyire szar ember az, aki semmi tudással, semmi aggyal, semmi gerinccel kerül egy város élére aztán eladja magát és a fővárost is! Ha négyfelé vágnák és kiszögeznék a város négy oldala felé örök mementó lehetne!
states-2
2023. november 25. 09:33
Hát persze, a pénzosztók egy része pontosan tudja, hogy Feriklárival az ellenzék a büdös életben nem fog választást nyerni. De hát szegény ember vízzel főz, a tehetségtelen komcsi csürhe nemhogy Orbánt nem tudja leváltani, de Gyurcsányt sem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!