Pankotai Lili: Én egyetlen tüntetés szervezésében és lebonyolításában sem vettem részt

2023. október 23. 10:40

Forgács István szerint a tüntetéseket sokan unatkozó belvárosi gyerekek hóbortjának látják, akik maguk mellé szednek néhány száz DK-s nyugdíjast.

2023. október 23. 10:40

Az ötlet jó, a kezdeményezést támogatni kell, fontosabb kérdéseket tesznek fel, mint az elmúlt évek népszavazásai során, de nincsenek meg a források, a struktúra a normális lebonyolításához, emiatt nem lesz hiteles az eredmény, rengeteg helyre nem fog eljutni, sokan nem fognak úgy informálódni, ahogy kellenejelentette ki Pankotai Lili 

az alternatív oktatási népszavazási kampányról, amellyel nyomást szeretnének gyakorolni a kormányra 

a Magyar Jelen Nyílt Sisak című műsorában.

Forgács István felzárkóztatáspolitikai szakértő viszont állítja, ő tájékozódik, figyeli a belpolitikai fejleményeket, de ő itt, a fővárosban sem látja, hogy ennek a népszavazásnak mi az értelme, mire céloz, mennyire eldöntendő kérdéseket tartalmaz, tehát távolabb Budapesttől még nehezebben értik meg az emberek. 

Miután a diáktüntetések egyik meghatározó szereplője felolvasta a népszavazási kérdéseket, Forgács István megkérdezte, ő ott volt-e, amikor összerakták ezeket a kérdéseket, szerinte ugyanis túl bonyolultak, némelyekről nem is lehetne megkérdezni az embereket.. 

Pankotai azt válaszolta, hogy nem, és ő egyetlen tüntetés szervezésében, lebonyolításában sem vett részt, 

csak annyit szokott tenni, hogy megkeresi a szervezőket, hogy elmondhatja-e a szövegét, de ennél tovább ő sohasem ment.

Az aktivista kijelentette, mindenhonnan azt kapják, hogy ők lefizetett ügynökök lennének vagy politikai érdekeket szolgálnának ki, miközben erről szó sincs. Arra a felvetésre, hogy amikor ő meghívja a fiatalokat a Karmelita kolostorhoz a Momentumhoz, az már politikai szál, visszakérdezett, hogy ezzel mi a baj. Forgács István úgy véli, 

sokan nem látják a tüntetéseket másnak, mint unatkozó belvárosi gyerekek hóbortjának, akik maguk mellé szednek néhány száz DK-s nyugdíjast. 

Szó volt a műsorban arról is, hogy a Tanítanék Mozgalom, a Fővárosi Önkormányzat és több mint egy tucatnyi oktatási civil szervezet hirdetett tüntetést az Oktogonra október 23-ára. Éles vita alakult ki Pintér Sándor szegregációellenes törvényjavaslatáról, ami alapján kvótaszerűen osztanák szét a hátrányos helyzetű gyerekeket az iskolákban.

Nyitókép: Képernyőfotó/YouTube

 

Összesen 138 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2023. október 25. 14:04
LILI! IRÁNY a MOMENTUM ! OTT a helyed, mire vársz? Hm....?
enes
2023. október 24. 07:19
Elvieg ott sem volt
Teréz Pitykéz
2023. október 24. 05:01
kis tudatlan buta, nem tudna tüntetést szervezni. őt csak beszervezték káromkodni … máshoz sem ért… szánalmas… mehet olaszországba mosogatni hamarosan
Krupp Skya
2023. október 23. 19:48
Kurvára látszik rajta hogy beteg Ő az Ugarishe Kréta Thunberg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!