Orbán Balázs reagált Johannes Hahnra: „Többet vártunk volna osztrák sógorunktól”

2023. október 30. 20:46

„A kettős mérce már elérte a kínos szintet, ezért jobb lenne, ha tartózkodna a további politikai kavarástól, és inkább a megállapodást segítené elő” – tette hozzá a miniszterelnök politikai igazgatója.

2023. október 30. 20:46

Ahogy korábban megírtuk, Johannes Hahn, az EU költségvetési biztosa a 2027-ig szóló uniós költségvetésről beszélt a Die Weltnek. Az uniós költségvetés kapcsán felmerült, hogy Magyarország azzal fenyegetőzik, hogy blokkolja az ukrajnai segélyeket. Hahn erre azt mondta: Orbán azt követeli, hogy ez EU szüntesse meg a Magyarországnak szánt támogatások befagyasztását. Csak ebben az esetben hajlandó beleegyezni az Ukrajnának szánt segélyekbe.

Nem hagyjuk magunkat megzsarolni”

– mondta Hahn. Ha Magyarország nem hajlandó, akkor a többi 26 uniós tagállammal találnak majd megoldást. Ez bonyolultabb, de lehetséges. „Magyarország nem állíthat meg minket” – tette hozzá Hahn.

Ezt is ajánljuk a témában

Az unió költségvetési biztosának szavaira Orbán Balázs is reagált. A miniszterelnök politikai igazgatója Facebook-oldalán azt írta: 

„Az igazat megvallva, többet vártunk volna osztrák sógorunktól, Johannes Hahntól, mint amit a Die Weltben mondott Magyarországról. A kettős mérce már elérte a kínos szintet, ezért jobb lenne, ha tartózkodna a további politikai kavarástól, és inkább a megállapodást segítené elő. Tegyük világossá: Magyarország fenntartja saját szuverén álláspontját az Európai Bizottság költségvetés-módosítási javaslatával és a jogállamisági eljárással kapcsolatban is. A kettőnek pedig semmi köze egymáshoz. 

Mára mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrajnai háborúval kapcsolatos nyugati stratégia nem működik.

Új stratégiára van tehát szükség. A mi megítélésünk szerint pedig előbb kell megalkotni az új stratégiát, és utána kell összerakni annak a pénzügyi lábát, nem pedig fordítva.”

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fabulon a bőre őre
2023. október 31. 17:25
As they say here in #Budapest, we were hoping for more from our Austrian brother-in-law Johannes Hahn than what he said about #Hungary in @welt. The situation of double standard has reached a point of embarrassment, so it would be better to refrain from creating further discord and start helping to reach an agreement. Let’s make it clear: Hungary maintains its own #sovereign stance on the #budget amendment proposal of the @EuropeanCommiss and the #RuleOfLaw procedure, but the two have nothing to do with each other. It has become evident to everyone that the Western strategy regarding the war in Ukraine does not work. A new #strategy is needed. In our view, we should develop the new strategy first before considering financing not the other way around.
fabulon a bőre őre
2023. október 31. 17:23
As they say here in #Budapest, we were hoping for more from our Austrian brother-in-law Johannes Hahn than what he said about #Hungary in @welt . The situation of double standard has reached a point of embarrassment, so it would be better to refrain from creating further discord and start helping to reach an agreement. Let’s make it clear: Hungary maintains its own #sovereign stance on the #budget amendment proposal of the @EuropeanCommiss and the #RuleOfLaw procedure, but the two have nothing to do with each other. It has become evident to everyone that the Western strategy regarding the war in Ukraine does not work. A new #strategy is needed. In our view, we should develop the new strategy first before considering financing not the other way around.
tintapaca
2023. október 31. 10:43
Lehet, hogy ez a német korcs sógora Orbán Balázsnak, hiszen a rokonságáról senki sem tehet, de nekem nem.
rocktoberi-2
2023. október 31. 07:26
Reagált a faszt. Azt hiszi, hogy a tetű osztrák az ő fakebook oldalát olvasgatja? Az meg kimaradt, hogy aki itt zsarol az pont az Európai Parlament és az Európai Bizottság. A 2010-es kormányváltás másnapján kezdődött.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!