Pankotai Lili: Az ellenzék 75 százaléka Fidesz által kitartott bábu

2023. szeptember 02. 11:10

„A másik 25 százaléka pedig balf@sz” a diákaktivista szerint.

2023. szeptember 02. 11:10

Országos Tanévnyitót hirdetett az Egységes Diákfront, a Civil Bázis és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, több más szervezettel karöltve. A szeptember 1-jei rendezvényen – ami kapcsán hangsúlyozták, hogy nem tüntetés volt –  felkészültek az őszi tiltakozásra.

A Kossuth téren megtartott eseményre az Index is kilátogatott. Videós összeállításukban megszólaltatták Pankotai Lilit, a korábbi tüntetések egyik vezéralakját is. Pankotai úgy fogalmazott,

annyira sokszor akarunk sok mindent mondani, hogy a vége az, hogy nem mondunk semmit. 

Ez nyilvánvalóan egy szervezési probléma” – jelentette ki az aktivista. Majd azzal folytatta, hogy egy teljes strukturális változást kell végrehajtani a tüntetések szervezésében. 

Pankotai nyilatkozatában arra is kitért, hogy „amikor az ellenzék is Fidesz által kitartott bábu. Az ellenzék 75 százaléka. A másik 25 százaléka pedig balf@sz, akkor elég nehéz bármit is csinálni. Le kell lépnünk arról az útról, amit a felnőttek elkezdtek” – húzta alá.

A vonatkozó nyilatkozatot alább tekinthetik meg:

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 163 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemkellnév
2023. szeptember 11. 20:00
Annak az embernek nincsen leginkább félelemérzete, aki nem tudja, hogy mitől lehet félni. Például egy társadalomban a jogtól. A közismert tudástól. A csalóktól, akik a törvényt betartók hitével visszaélnek. És a parasztlengőtől!
optimiska-2
2023. szeptember 03. 15:49
Jó ég! Mindent jobban tud, pedig még érettségije sincs. Az ilyen "okosoktól" ments meg uram minket! Persze ellenzéki körökben ez a szeremcsétlen kislány igazi tehetségnek számít.
Mich99
2023. szeptember 03. 12:23
Ezeknek a Kossuth téren kell "felkészülési tanácskozást" rendezni?
Mich99
2023. szeptember 03. 12:16
Szaros Szájú Lili olyan mint Zselé, Ő (egyedül megnyerné a háborút Orbán (illetve Putyin) ellen, ha az egész Moslék (illetve NATO) beállna mögé...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!