Novák Katalin az Alkotmánybírósághoz küldte Lázár János építési törvényét

2023. július 13. 19:31

Az Ab azt a feladatot kapta a köztársasági elnöktől, hogy vizsgálja meg, a törvény összhangban van-e az Alaptörvénnyel.

2023. július 13. 19:31

Az Alkotmánybíróság honlapján megjelent dokumentum szerint előzetes normakontrollt kért Novák Katalin köztársasági elnök Lázár János július negyedikén elfogadott új építési törvényéről. Ez azt jelent, hogy az Ab azt a feladatot kapta a köztársasági elnöktől, hogy vizsgálja meg az Építési és Közlekedési Minisztérium törvénye összhangban van-e az Alaptörvénnyel. Ha a bírák szerint nincs, akkor a törvényt nem lehet kihirdetni.

Az indítvány lényegének szövegéből az is kiderült, hogy a köztársasági elnök azt kifogásolja, hogy 

a törvény felhatalmazza Lázár Jánost arra, hogy egy rendelettel felülírhassa az amúgy rá vonatkozó törvényt.

„A Törvény ugyanakkor a sérelmezett rendelkezéseiben saját szabályaitól enged eltérést, akár miniszteri rendelettel. A köztársasági elnök álláspontja szerint a Törvénynél alacsonyabb szintű jogszabálynak minősülő miniszteri rendeletben való, érdemi keretek nélküli eltérés lehetősége kiüresíti a törvényi, illetve részben sarkalatos törvényi szabályozást, sérti a normahierarchiát, valamint a sarkalatos törvények módosítására, a felhatalmazó rendelkezések meghatározottságára és a korlátlan mérlegelés kizártságára vonatkozó alkotmányos követelményeket, ami végső soron a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság sérelmét okozza” – olvasható az Alkotmánybíróság oldalán.

Nyitókép: Lázár János Facebook-oldala

 

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szemlelo-2
2023. július 13. 23:06
Várható volt, hogy Lázár előbb-utóbb feszegetni fogja a kereteit. Ezt tette már a korábbi tündöklése során is. Érdekes kérdés, hogy Orbán miért hívta vissza. Nyilván szüksége van egy agresszív segítőre. Az ára pedig magas volt, több értelmes, hozzáértő szakember húzott el a kormány közeléből.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!