Stroke-ot kapott a Família Kft. egykori sztárja, kórházban ápolják

2023. június 08. 16:59

A 95 éves Baranyi László, a Família Kft. egykori Szép nagypapája betegágyáról üzent.

2023. június 08. 16:59
null

A Bors arról számolt be, hogy Baranyi László hétfő óta kórházban fekszik. Mint írták, a színművész napok óta nem érezte jól magát, végül úgy döntött, orvoshoz fordul. A Borsnak árulta el,

nagy volt az ijedtség, de már sokkal jobban van, megkapta a megfelelő kezelést.

Vár rá még néhány vizsgálat, de alig várja, hogy haza engedjék. Az utóbbi időben több problémája is volt az egészségével, bizakodó, hogy több baj nem fog történni – ismertette a lap.

Egyre jobban van, bár még nem tudni mikor engedik haza

„Kisebb sztrókot kaptam. A fél arcom lebénult, a beszédközpontom sérült, és nem tudtam rendesen beszélni. Három hete éreztem, hogy valami nincs rendben, csak húztam az időt, mert féltem, hogy mi fog kiderülni. Sajnos még nem tudom, mikor engednek haza, de már sokkal jobban vagyok” – fogalmazott a 95. évében járó színművész.

Baranyi ezután azzal folytatta, „káprázott a szemem, nem tudtam beszélni, szakaszosan elment a beszédhangom, de csak úgy fél percig tartott. Szegény nejem, és bevallom férfiasan én is nagyon megijedtem, azt hittem, itt a vége. Vasárnap újra előjött, de már sokkal erősebb volt, és az arcom is nehezebben rendeződött vissza, ezért döntöttünk úgy, hogy orvoshoz fordulok. Szerencsére öt percre lakunk a kórháztól és átsétáltunk Klára asszonnyal. Ahogy beértem zakóban, már kísértek is a kórterembe.

– mondta.

Sokat sztorizik a szobatársainak

A Bors arra is kitért beszámolójában, hogy a színművész június 14-én lesz 96 éves, „nagyon sok mindent élt már meg az életében, így rengeteget története sztorija van, most pedig hallgatóságot is talált hozzájuk”.

„Nagyon kedves szobatársaim vannak, még a fiatalabbak is emlékeznek a Família Kft.-re, jó a fogadtatás. Sztorizgatok, sokat mesélek nekik, azt nem lehet megúszni” – idézte a lap.

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hyazinth
2023. június 08. 21:37
Én is emlékszem a vén maffiózóra, ahogyan a sorozatbeli felesége aposztrofálta Laci bát...
Halder
2023. június 08. 19:46
Egy nem zsidó színész, ma már ritkaság, lehet nem is lesz később. Jó színész is volt. Kemény élete mellé. Javulást ! A Jóisten tartsa meg !!!
Atti bá
2023. június 08. 19:35
Mihamarabbi gyógyulást kívánok neki.
Bicsike
2023. június 08. 18:04
Mielőbbi gyógyulást! Imádtam a Familia kft-t.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!