Megvan, kik lehetnek az új alkotmánybírók

2023. június 30. 20:45

Idősebb Lomnici Zoltán jelöltségét mindenki támogatta.

2023. június 30. 20:45
null

Meghallgatta pénteken délelőtt az Országgyűlés igazságügyi bizottsága az alkotmánybíró-jelölteket. Az Alkotmánybíróság augusztus végén megüresedő négy bírói helyére öt jelölt volt, négy személyt – Haszonicsné Ádám Mária, Varga Réka, idősebb Lomnici Zoltán és Patyi András – a Fidesz–KDNP javasolt, míg Bárándy Gergely volt MSZP-s politikust, Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány igazságügyi miniszterének fiát a Momentum indította.

A kormánypárti többségű bizottság a Fidesz–KDNP négy jelöltjét támogatta, kedden róluk szavaz majd az Országgyűlés – írta meg a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, hogy a voksolás úgy alakult, hogy idősebb Lomnici Zoltán jelöltségét a Fidesz–KDNP-s bizottsági tagok mellett

a baloldalt képviselő Szabó Szabolcs is támogatta.

Haszonicsné Ádám Mária, Varga Réka és Patyi András a kormánypárti képviselők támogatásával lett hivatalos alkotmánybíró-jelölt, míg Bárándy Gergely csak Szabó Szabolcstól kapott szavazatot.

A lap kiemelte, hogy az alkotmánybírók titkos szavazással történő keddi megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának támogatása szükséges.

***

Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kamcsatka5
2023. július 03. 08:47
Hiányolom a magyar georgot meg a fiát!
Kamcsatka5
2023. július 03. 08:45
bárándi maffia! Az öreget is posztomusz!
kronosz85
2023. július 01. 06:55
Napi vergődés is meg volt. :DD
Armageddon
2023. július 01. 06:22
Rettenetesen meglepődtem :))) És még csak nem is szégyellik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!