Gyurcsány Ferenc: Vágó István sokszínű, remek ember volt, mérlegelő liberális, aki nagyon fog hiányozni

2023. május 18. 17:34

A Demokratikus Koalíció szervezett nyilvános búcsúztatást, amelyen a párt elnöke méltatta az egykori zenészt, televíziós műsorvezetőt és politikust.

2023. május 18. 17:34
null

Csütörtök délután vettek nyilvános búcsút a közelmúltban elhunyt Vágó Istvántól. A televíziós újságíró, politikus április 29-én hunyt el váratlanul. Azóta özvegye közlése alapján tudható halálának oka is: a hirtelen rosszullétet és halálát egy elrobbanó hasi aorta okozta, Vágó Istvánon a kiérkező mentők sem tudtak segíteni. „Ha éppen műtőasztalon feküdt volna, akkor sem tudták volna megmenteni” – nyilatkozta Vágó Judit. 

Az elhunyt kvízmester-politikus fia pedig arról nyilatkozott, hogy a család és a barátok szűk körben kedden már elbúcsúztatták Vágó Istvánt. Temetés egyelőre nem lesz, árulta el akkor Vágó Péter, aminek okát nem osztotta meg a nyilvánossággal. 

A búcsúztatón a pályatársak nevében Verebes István, politikai közössége képviseletében pedig Gyurcsány Ferenc mondott beszédet. 

Ide kattintva elolvashatja, hogyan búcsúzott Verebes István, Gyurcsány Ferenc beszédéről lejjebb olvashat:

Gyurcsány: Vágó István végtelenül tehetséges, sokszínű ember volt

Kitűnő, okos, kellemes embertől búcsúzunk, mondta beszédének elején Gyurcsány Ferenc, aki, mint mondta, nem tudna egyszerű választ adni arra, ki is volt Vágó István, mert sokarcú ember volt. Sokan valószínűleg csak halála után tudták meg, hogy televíziós pályája előtt zenével is foglalkozott, nyelvzseni volt és szkeptikus, fogalmazott az exkormányfő. 

Gyurcsány úgy jellemezte Vágó Istvánt mint „zsidó származású magyar ember, szabadelvű világutazó, végtelenül tehetséges, sokszínű ember”. Nem volt benne elhajlás, mondta a Demokratikus Koalíció elnöke, aki hozzátette: Vágó könnyen szerethető ember volt a magánkapcsolataiban, éppen olyan, mint amilyennek a médián keresztül lehetett megismerni őt. 

A volt miniszterelnök hosszan méltatta Vágó István 37 éven keresztül tartó televíziós munkásságát és kitért arra: kvízmesternek hívták, amit Vágó egyébként kifejezetten utált, majd emlékeztetett; 2000 és 2008 között több mint 1000 adást készített a Legyen Ön is milliomos című vetélkedő műsorvezetőjeként, ekkor megfellebbezhetetlenül a műveltségi műsorok elsőszámú házigazdájává vált.

Vágó magyar beat-nemzedék gyermeke volt, aki serdülő fejjel nem tudott ellenállni a műfaj csábításának, osztálytársai örömére és a lányok csodálatától övezve hamar zenélni kezdett. Később „kitűnő zenét művelt a Favágókkal”, fogalmazott Gyurcsány Ferenc. 

Vágó István „érzelmes ember volt, aki sokszor nevetett”, emlékezett vissza az ellenzéki párt vezetője, aki hozzátette, szenvedélyes és impulzív embertől búcsúzunk ma.

Racionális szív-embernek jellemezte, olyannak, aki „szeretett élni és élvezte életének milliónyi pillanatát”. 

Szabadság, emberi méltóság, racionalitás

Gyurcsány Ferenc feltette a kérdést, volt-e Vágó Istvánnak hite. Ha a hit bárminek vagy valaminek az elfogadása, amit tapasztalattal vagy logikával nem lehet igazolni, akkor Vágó nem volt hívő, fogalmazott. Bizonyítékokkal alátámasztható érvekre, állításokra és tényekre van szükségünk, hangsúlyozta mindig, ebből táplálkozott tagsága a tényeket tisztelők társaságában, majd a Szkeptikusok Társaságában, amelyet később otthagyott. Gyurcsány Ferenc egyértelmű nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy Vágó istenhívő volt-e, majd határozottan kijelentette: ateista volt. 

De hitt valami másban, mondta, így az emberi méltóságban, a szabadságban, a racionalitás erejében és hitt az emberben, fogalmazott a volt kormányfő. 

Vágó, a mérlegelő liberális

Gyurcsány emlékeztetett: Vágó felmenői között Auschwitzot megjárt zsidó emberek voltak, bár csak felnőttként beszéltek neki arról, hogy származását tekintve zsidó.

Nyugat-berlini útja alakította liberális gondolkodását, a DK elnöke szerint „mérlegelő liberális” volt.

„A szabad gondolat, a szabad ember, a szabad haza támogatója” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc. 

Mint mondta, Vágó István a DK tagjaként megküzdött hegyvidéki önkormányzati mandátumáért és azért is, hogy a Demokratikus Koalíció elnökségének tagja legyen. „Nélküle más lesz. Elveszik egy szín, egy mosoly, egy gesztus, egy tekintet”, fogalmazott Gyurcsány Ferenc, aki arra is visszaemlékezett, hogy Vágó szerette a helyben megfogalmazott gondolatokat. Sokáig nem hitte el Gyurcsánynak, hogy beszédeihez csak néhány vázlatpontot ír fel a papírra, ezért egy idő után mindig elkérte a papírt és hazavitte, megőrizte. Mint a szónok fogalmazott, most már nincs ki elkérje tőle a vázlatot, bár épp ehhez a beszédhez nem vázlatot írt, mert életúthoz vázlatot írni nem elég. 

„Ég áldjon, Vágó István!” – búcsúzott beszéde végén Gyurcsány Ferenc.

 

Nyitókép: MTI Fotó: Kallos Bea

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ujujuj
2023. május 19. 06:16
Azért az felér egy hullagyalázással, ha valakiről a gyurcsány mond beszédet a búcdúztatóján.
Selamat
2023. május 18. 22:17
"Gyurcsány Ferenc: Vágó István sokszínű, remek ember volt, mérlegelő liberális, aki nagyon fog hiányozni" Akkor most már biztos helyről és személytől megtudtuk, miért is kellett Vágót kirúgni a vezetésből.
letsgobrandon
2023. május 18. 20:58
kutyát se érdekli
BBALU
2023. május 18. 20:58
„zsidó származású magyar ember" Tud valaki nekem mondani egy csak egy „zsidó származású magyar embert" aki nem riporter, ujságiró televiós személyiség, bankár pénzember stb. Hanem mondjuk szerelő esztergályos, burkoló stb. Na csak egy nevet kérek !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!