Bokros Lajos: Romániában is van korrupció, de az legalább jogállam! (Videó)

2023. április 09. 14:50

A volt pénzügyminiszter csak úgy sziporkázott a DKTV legutóbbi adásában.

2023. április 09. 14:50
null
Bokor Gábor

A Demokratikus Koalíció hetente jelentkező beszélgetős műsorában legutóbb Bokros Lajost, a Horn-kormány korábbi pénzügyminiszterét hívták meg a pártcsatorna szerkesztői. Az illusztris társaság, Vágó István, Gréczy Zsolt és Kálmán Olga garancia volt arra, hogy ne kelljen sokáig várni a bezzegromániázásra, Bokros pedig egyből neki is állt szidni a honi gazdaság teljesítőképességét. 

A korábbi tárcavezető elmondta, hogy Magyarország beleesett a közepesen fejlett országok fejlődési csapdájába: azaz álláspontja szerint egyszerre van nagyon alacsony növekedés és nagyon magas infláció. 

– jegyezte meg Bokros Lajos, majd az uniós pénzekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy „az nem hitel, hanem adomány, a hanyatló Nyugat adófizetőinek pénzéből”. 

Bokros Lajos a felvétel 18. percénél jutott el arra a pontra, mikor megfejtette, hogy a gazdasági növekedés hiánya Magyarországon arra vezethető vissza, hogy nincs jogállam.

– fogalmazott.

Vágó István következett ezután, aki hosszan fejtegette, hogy Magyarországgal szemben Romániában van verseny a tenderkiírások kapcsán. Gréczy Zsolt gyorsan hozzáfűzte, hogy „meg ott (Romániában – a szerk.) azért néha elvisznek egy-egy korrupt politikust”. Bokros Lajos utána elmesélte, hogy húsz éve tanít Románia különböző egyetemein, ismeri a viszonyokat, majd hozzátette, hogy keleti szomszédunknál, 

nem tudta felszámolni a fékek és egyensúlyok (sic!) finomhangolt rendszerét, tehát Romániában van jogállam”. 

A műsort ide kattintva tudja meghallgatni:

Nyitókép: Képernyőmentés

Összesen 204 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jan36
2023. április 11. 15:25
Megdöbbent, hogy ez a bajszos szarházi romániai egyetemeken taníthat. Feltételezem, hogy nem a bocskorosok hívták oda, hanem magyar nyelven is tanító műintézetek. És nem gondolnak bele, hogy ezzel az intézményt minősítik. A "csomagosnak" a védelmében be kell számítani, hogy nem tud románul, és nem követi a napi híreket. Ha tette volna, akkor tisztában lenne az észak-erdélyi autópálya körüli (nem kicsi) "panamával", valamint a korrupció-ellenes intézmény ténykedésével is, ami a kevés korrupt politikusok és egyéb személyek vegzálása mellett, politikai okokból, és a korrupció köntösébe bujtatott (mint ahogy volt szíves megfogalmazni Gyurcsány) vádakkal magyar polgármestereket vegzáljanak, míg a korrupcióval vádolt Kövesi ügyésznek biztosított egy EU-s állást (ami mellékesen mentelmi joggal jár) - láss csodát! - az EU ügyészségének vezetői posztját. Izgalmas még a fékek és egyensúlyok által biztosított jogállami státusza is, főleg annak tükrében, hogy a két székely szerencsétlent úgy ítélték el és ülték le a büntetésüket, hogy a vádat titkosították. (Nem emlékeztet ez a most zajló Trump-féle színjátékra, ahol az ügyész azt mondta, hogy a harminc valahány, a vád alapját képező bűncselekmény csak egy nagyobbat fedez, amit nem nevez meg; majd a bíróság előtt? Mivel tele van ami katonákkal az ország, volt lehetőségük a román módszereket eltanulni... Vagy fordítva.) A jogállamiság bizonyítéka, hogy a '89-es (máig vitatott besorolású) eseményeiért, illetve az azt követő Marosvásárhelyi megrendezett, emberéleteket és épséget követelő balhéért, szinte kizárólag magyarokat állítottak bíróság elé. ("Szinte", mert a többi a magyarokkal szimpatizáló cigány volt...) Magyar embert halálra gázoló teherautó vezető (aki a Hodáki csürhét szállította) soha nem került bíróság elé... Bár, lehet hogy ezek az esetek elkerülték a figyelmét, mert akkortájt erőlködött a "csomagja" megvalósításán. Ezek csak a legkirívóbb esetek. Akit érdekel, a román politikai és gazdasági életben számtalan esetét találja. Úgyhogy, ennek a kretén és most már demens faszinak az illusztris társaságban tett kijelentéseit ennyire lehet komolyan venni. Úgyhogy, kedves romániai egyetemek, azért nézzetek utána, hogy milyen kvalitású előadókat hívtok meg!
Husi 2
2023. április 10. 09:56
Nehéz úgy választást nyeri az ellenzéknek ha a választókat csőcsléknek nevezi Bokros úr.
kaltran
2023. április 10. 08:30
A korrupcióban is van Bokros Lajos, de az legalább Románia.
pesszimista
2023. április 10. 05:43
Kálmán Olga a műsor után Vágónak: különös mióta a DK-ban vagyok és Grécivel együtt szerepelek mindíg ragacsos lesz a kezem. Vágó évődve: Úgy kell neked , minek matatsz vele az asztal alatt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!