A kezdeti ellenállás ellenére folyamatosan csatlakoznak az ügyeleti rendszerhez az orvosok – Csató Gábor a Mandinernek

2023. április 21. 09:00

Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója szerint 2024 február végéig Budapest kivételével az egész ország ügyeleti rendszerét át tudják venni. Szerinte aki nem ért egyet az átalakítással, az a betegekkel és a betegellátással megy szembe.

2023. április 21. 09:00
null
Krupincza Mariann
Krupincza Mariann

„Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) néhány éve indította el az Élet Mentő Pont kezdeményezést. A célunk az volt, hogy a lakosságot is bevonjuk az életmentésbe. Nagyon sok cég, civil szervezet, étterem, sporthelyszín és kulturális központ csatlakozott,, így az országosan már több mint 30 helyen működnek életmentő pontok” – mondta el a Mandinernek Csató Gábor. Az OMSZ főigazgatója hozzátette, ez nemcsak az eszközről szól.

A csatlakozott intézmények és szervezetek dolgozói és önkéntesei képzett elsősegélynyújtók.

„Így, ha a tatai kastély körül történne valakivel baleset vagy összeesne a sétányon, akkor a kastélyból ki lehetne vinni a defibrillátort, és addig, amíg a mentősök nem érkeznek meg, el lehetne kezdeni az újraélesztést, így növelhető az életben maradás esélye” – hozta fel példaként a főigazgató. „Egy rosszindulatú szívritmuszavarnál ugyanis percenként tíz százalékkal csökken az esélye annak, hogy visszajön a normál szívritmus, és megmenthető a beteg. Ezért is hívtuk életre ezt a hálózatot, hogy minél több ilyen tragédia elkerülhető legyen” – ismertette.

Újabb szervezetek és intézetek váltak „Életmentővé”

Csató Gábor arra is felhívta a figyelmet, hogy 2023-ban „egy újabb nagy hullám” vette kezdetét. A múlt héten Debrecenben csatlakozott az Élet Mentő Pont-hálózathoz több intézmény és civil szervezet. Míg április 18-án, a műemlékvédelmi világnapon, a tatai Esterházy-kastély falai között vette át Oláh Zsanett, a NÖF ügyvezető igazgatója az Élet Mentő Pontok minősítést igazoló okleveleket, így a budapesti központ mellett 11 műemléképület – többek között a bajnai Sándor-Metternich-kastély, a dégi Festetics-kastély, a füzérradványi Károlyi-kastély vagy a tatai Esterházy-kastély – csatlakozott a hálózathoz. 

Applikáció is segít a bajban

A főigazgató adott arra vonatkozóan is néhány tanácsot, hogy miként lássunk neki az életmentésnek, ha olyan helyzetbe kerülünk. „Legelőször is győződjünk meg róla, hogy biztonságban vagyunk, nem fenyeget minket semmilyen veszély: nem dől ránk újraélesztés közben egy fa vagy nem jut el minket egy autó.  Ezután

 Majd miután tárcsáztuk a 112-es hívószámot, kövessük a mentősök utasításait, akik segíteni fognak abban, hogy hogy vizsgáljuk meg a bajbajutottat, hogy derítsük ki, hogy van-e keringése, illetve abban is instruálnak minket szükség esetén, hogy miként használjuk a defibrillátort. A hívóféllel pedig mindaddig vonalban maradunk, amíg a mentősegység nem érkezik meg a helyszínre” – sorolta Csató Gábor.

Az OMSZ vezetője hozzátette, hogy a minél gyorsabb és hatékonyabb segítségnyújtást egy ÉletMentő App is segíti, amellyel meg tudjuk többek között a mentősöknek adni a pontos helyzetünket, de szó szerint életmentő tippeket is olvashatunk, és azt is megnézhetjük az úgynevezett defibrillátor-térképen, hogy mind idehaza, mind Ausztriában, mind Csehországban, a jövőben pedig Szlovákiában is hol találhatunk életmentő készülékeket.

„A cél, hogy életmentésre képes felnőtteket neveljünk”

A beszélgetés során elhangzott, hogy néhány évvel ezelőtt az Irie Maffia zenekar tagjaival közösen a Wake Up! kampányban több középiskolába is eljutottak, és megismertették a fiatalokkal az újraélesztés lépéseit. De nemrég a tankerületekkel együttműködve a hetedik évfolyamos diákok is kaptak egy átfogó képzést, amit a jövőben szeretnének folytatni. Jelenleg is zajlanak az egyeztetések arról az egészségügyi és a közoktatási államtitkárságokkal, hogy

szeptembertől milyen formában lehet már az általános iskolásoknak ezt a tudást átadni.

Ezt egy svájci alapból elnyert összeg is elősegítheti majd. „A cél, hogy életmentésre képes felnőtteket neveljünk” – húzta alá Csató Gábor.

„Aki ezzel nem ért egyet, az a betegekkel és a betegellátással szembemegy”

Az ügyeleti rendszer kapcsán az OMSZ főigazgatója leszögezte, hogy

 Aki ezzel nem ért egyet, az a betegekkel és a betegellátással szembemegy. De a kezdeti ellenállás és nyomásgyakorlás ellenére folyamatosan csatlakoznak az ügyeleti rendszerhez a házi orvosok. Így lehet tervezni a következő időszakot is”.

Mint ismert, februárban Hajdú-Bihar vármegye, márciustól Szabolcs-Szatmár-Bereg- és Győr-Moson-Sopron vármegye, áprilistól Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye csatlakozott, és májustól Komárom-Esztergom és Békés vármegye is az új rendszer része lesz. „De a további csatlakozási ütemtervet is előkészítettük. Itt a beérkező eszközöknek és eszközellátottságnak a függvénye a csatlakozási ütem, de már most látható, hogy

– szögezte le Csató. Ehhez hozzáfűzte, hogy az egységes 1830-as segélyhívószám is megkönnyíti a segítségkérést, amely a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a központban lévő munkatársak egy protokoll alapján kikérdezik a hívófelet a panaszairól, amely alapján eldöntik, hogy mire van pontosan szüksége: további tanácsokra, háziorvosi- vagy szakorvosi ellátásra, legsúlyosabb esetben arra, hogy azonnal elinduljanak hozzá a mentőegységek – hangsúlyozta az Országos Mentőszolgálat főigazgatója lapunknak.

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner

 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I.N.R.I.
2023. május 10. 18:04
Verekednek az orvosok az ügyeletekbe. Semmi meló 10.000-es órabérért. Amit egy mentőtiszttel fél áron profibban el tudnának látni...majd jövőre! Nem kellett majd kell másnak. Az SBO-kon meg orvoshiány miatt mentőtisztek vannak. Fordított egy világ. Az orvosokat vissza kell vezetni a helyükre: a kórházakba. Ma egy sebész ötöd annyit műt mint a járvány előtt. Tízszer annyiért!
KBA98
2023. április 21. 17:17
Az orvosok tettek egy esküt, mely egész életüket és létüket lefedi! Ez a szarfaszú elnök meg menjen Ferihez és sírjon ott!
EX - Terminátor
2023. április 21. 16:01
Fel vannak erre állítva a szabályok. és a többi szükséges dolog.
nuknuk
2023. április 21. 11:37
Ha megfizetik a magyar dolgozik bármi is a szakmája.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!