Így érinti az orvosok pénztárcáját a kamarai tagság

2023. március 06. 18:00

Április elsejéig nyilatkozhatnak az orvosok arról, hogy kamarai tagok kívánnak-e lenni a jövőben is. Eddig 12 ezren mondták azt: maradnak.

2023. március 06. 18:00
null

A jövőben akkor is végezhetnek egészségügyi tevékenységet az orvosok, ha nem tagjai a szakképesítésük szerint illetékes szakmai kamarának – mondta ki az Országgyűlés a múlt héten rapid eljárásban elfogadott, nagy port kavart törvénymódosításban. Az orvosi kamara azóta lázas kampányba kezdett annak érdekében, hogy minél több orvos nyilatkozzon úgy: tagja akar maradni a testületnek.

Fotó: MTI/Vajda János
Fotó: MTI/Vajda János

Orvosi kamara: eddig ennyien jelezték, hogy tagok akarnak maradni

Öt nap alatt 12 ezren erősítették meg kamarai tagságukat – írta hétfőn Facebook-oldalán a Magyar Orvosi Kamara (MOK), amely a honlapján egy visszaszámlálót is indított arról, hány napig lehet még nyilatkozniuk az orvosoknak, akiknek eddig kötelező volt az érdekképviseleti szervezeti tagság és az azzal járó 49 200 forintos éves tagdíj befizetése. Ez 4800 forinttal több a tavaly július óta hatályos összegnél, a pályakezdők és a kisgyermekükkel otthon lévők ugyanakkor 50 százalékos kezdeményre jogosultak.

A tagdíj mértéke azonban a közeljövőben változhat, legalábbis erre engednek következtetni a MOK sorai a kötelező kamarai tagság eltörlése után kiadott tájékoztatójában. Ebben az áll, hogy a kamara mindig demokratikus szervezet volt, és az is marad, a tagdíj mértékét az országos küldöttek szavazzák meg. A díj nagymértékben függ attól, mekkora a szervezet, hogyan épül fel, mekkora infrastruktúrát kell fenntartania és milyen szolgáltatásokat nyújt a tagoknak. „Célunk az, hogy egy hatékonyabb szervezet jöjjön létre, amely képes ütős jogi, ügyvédi segítséget, akár perképviseletet is nyújtani tagjainak. A tagdíj mértéke az új struktúra felállását követően kerül majd megállapításra” – közölték.

Eddig nyilatkozhatnak az orvosok

A nyilatkozattételi határidőig hátralévő

26 nap alatt csaknem 30 ezer doktornak kell még döntenie,

kamarai tagként képzeli-e el a jövőjét vagy sem. Magyarországon ugyanis – a Központi Statisztikai Hivatal oldalán (KSH) elérhető legfrissebb, 2021-es adatok szerint – mintegy 39 ezer orvos dolgozik, ami egyébként alig több mint a fele az Orvosok Országos Nyilvántartásában szereplő létszámnak, amely 70 ezer orvost rögzít. A működéshez szükséges és a betöltött orvosi állások közti különbség pedig 1500 körüli.

Miért szűnt meg a kötelező kamarai tagság?

A kötelező MOK-tagságnak eltörlését és az etikai felelősségi szabályok áthelyezését a kormány a magas szintű, mindenki számára hozzáférhető, biztonságos betegellátás biztosításával indokolta. „Azzal, hogy a kamara az új ügyeleti rendszer működését akadályozza, és ezzel a magyar emberek egészségügyi ellátását veszélyezteti, megszegi a demokratikus köztestület jellegének alapvető szabályait, semmibe veszi saját céljait” – mondta az egészségügyi államtitkár az Országgyűlésben, a törvényjavaslat elfogadása előtt. Takács Péter már ezt megelőzően is felelőtlennek és a betegbiztonságot fenyegetőnek minősítette a Magyar Orvosi Kamara azon javaslatát – a konfliktus kirobbantó okát –, amely arra buzdítja a háziorvosokat, hogy ne írják alá az új ügyeleti rendről szóló szerződést.

Nem csak a kamara, az ellenzék is élesen bírálta a MOK-tagságot érintő jogszabály-módosítást, amelyet az orvosi kamarával szembeni bosszúnak nevezett, sőt még

Brüsszel, pontosabban az Európai Bizottság is hallatta a hangját az ügyben,

úgy nyilatkozva, hogy a törvényjavaslat és annak benyújtási módja meghatározó lehet a Magyarország által – az uniós pénzek folyósítása érdekében, a jogszabályok előzetes, társadalmi vitára bocsátásával kapcsolatban – vállalt kötelezettségek teljesítésében.
A Mandinernek nyilatkozó Csókay András idegsebész mindezzel szemben azt mondta, személy szerint nagyon örül a kamara hátrébb léptetésének. „Nem lehet így fenyegetni orvosokat, hogy aláírnak vagy nem” – fogalmazott.

Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
EX - Terminátor
2023. március 07. 16:22
Kik is szoktak az emberek feje fölött az akaratuk ellenére dönteni? A büsszelita szoros pribékek. Aztán még van bőr a képükön rajtunk számon kérni, amikor az embereket védi a kormány attól amit őkelmék művelnek.
chief Bromden
2023. március 07. 06:38
Megalakult már az új kamara? Aki nem kezeli eszközként a betegeit és tagjait politikai céljai érdekében. Megbízhatná az állam a régi jogosítványaival.
PlutarkhoszCatoMedHabilDebil
2023. március 07. 05:11
A havi tagdíj 4300 ft. Így az éves tagdíj 51600 ft a semmiért. 50000 tagja van/volt a kamarának. 2.5 milliárd forintból tették a semmit, játszották az eszüket. Elég volt.
Krupp Skya
2023. március 06. 22:30
A MOK vezetői lehet hazudnak a 12.000 es nyilatkozó létszám tekintetében, én a helyükben 120.000-et írtam volna az mégis csak több.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!