Alapjogokért Központ: Az Alkotmánybíróság megfutamodott a Kúria genderaktivistát játszó bírói elől

2023. február 26. 08:06

Csak remélni lehet, hogy „éles helyzetben” az Alkotmánybíróság nem a könnyebb utat választja majd – írták.

2023. február 26. 08:06
null

Az Alkotmánybíróság megfutamodott a Kúria genderaktivistát játszó bírói elől a tavalyi gyermekvédelmi népszavazás „elmaradt kérdésének” ügyében, amikor érdemi elbírálás helyett tárgytalannak minősítette a vonatkozó indítványt – írta tegnap esti Facebook-posztjában az Alapjogokért Központ. Mint fogalmaztak: a referendum pótlása szerintük is lehetetlen, így a pénteki döntés következtében senki sem került hátrányos helyzetbe.

Az Alapjogokért Központ álláspontja szerint a gyermekvédelem ügye egyre hangsúlyosabb lesz, és

Felidézték: Varga Judit igazságügyi miniszter 2021. július 21-én öt gyermekvédelemmel kapcsolatos kérdésben kezdeményezett népszavazást. Bár az ügyben eljáró Nemzeti Választási Bizottság valamennyi kérdést átengedte, a jogorvoslati eljárások során a Kúria Kovács András vezette tanácsa megtagadta a kiskorúak nemátalakító műtéteivel kapcsolatos kérdés hitelesítését. Ezután az Alkotmánybíróság 2021 decemberében annak alkotmányellenes mivolta miatt megsemmisítette a Kúria határozatát; Kovácsék a megismételt eljárásban is megtagadták a kérdés hitelesítését. 

Az elhúzódó jogi procedúra eredményeként a 2022 áprilisában megtartott referendumon a választók az eredetileg kezdeményezett öt helyett négy kérdésben mondhatták el a véleményüket. Mindezek után az Alkotmánybíróságnak tegnap, 2023. február 24-én a kiskorúak nemátalakító műtétével kapcsolatos kérdés hitelesítését másodjára is megtagadó döntéssel kapcsolatos alkotmányjogi panasszal kapcsolatban kellett véleményt mondania. Hangsúlyozandó, hogy

a testület semmiképpen sem hozhatott olyan döntést, amellyel a Kovácsék által okozott károkat orvosolhatta volna,

hiszen közel egy év telt el a gyermekvédelmi népszavazás óta, így a kérdés „bepótlása” értelmezhetetlen. Az eljáró alkotmánybírák ennek megfelelően egyszerűen tárgytalannak nyilvánítottak a beadványt, és az abban megfogalmazott alkotmányossági aggályokat érdemben nem bírálták el.

 

***

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hakos
2023. március 09. 19:43
Valójában a munkájukat nem végezték el. Lehet hogy egy havi illetménymegvonás járna a alkotmánybíróknak.....
Akitlosz
2023. február 26. 20:19
Az alkotmánybíróságnak szokása nem kapkodni. Hátha az idő telésével tárgytalanná válnak a beadványok, mert mondjuk közben változtak a jogszabályok vagy más okból. S akkor az alkotmánybíróknak nem kell érdemben dolgozniuk. Azt ugyanis nem szeretnek.
Senki Alfonz
2023. február 26. 09:58
Kitört a mennyiségi verseny a mandin? Majd szóljanak, ha indul a minőségi. Mert csak abban szeretnék részt venni.
Robin Hood
2023. február 26. 09:31
Olyan,hogy független bíróság,ügyészség,rendőrség nem létezik. Mindíg a mindenkori hatalmon lévő kormányok igényeinek megfelelően dolgoznak. Aki "kilóg" a sorból,azt kicsinálják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!