Gréczy Zsolt Jászberényről: Kipróbáltunk már áprilisban egy civil jelöltet, soha ennyi kárt ember nem okozott az ellenzéknek, mint ő

2023. január 20. 21:02

A DKTV-ben a Gyurcsány-párt két országgyűlési képviselője, Kálmán Olga és Gréczy Zsolt egészpályás letámadást indított a jászberényi ellenzéki győzelem nyomán fellángoló „civil romantika” ellen.

2023. január 20. 21:02
null

Nem aprózták el a DKTV-ben ezen a héten sem: a „kemény magot” (Vágó István, Gréczy Zsolt, Kálmán Olga) ezúttal Iványi Gábor egészítette ki.

A volt államfőjelölttől megtudhattuk, hogy Kijevben olcsóbb a kenyér és a benzin, mint Magyarországon. (A fizetésekről és az életkörülményekről már nem esett szó.)

A budapesti olimpia lehetőségéről (a konkrét terveket azóta Szijjártó Péter cáfolta) Gréczy Zsoltnak megint 1936 jutott eszébe, Vágó István az 1980-as moszkvai olimpiát hozta fel, az athéni olimpiát pedig „azóta is nyögik” szerinte a görögök.

A műsor legérdekesebb része viszont az volt, amikor szóba került a vasárnapi jászberényi választás, ahol a regnáló jobbikos polgármester, Budai Lóránt a DK-s támogatás nélkül, civil kampányban őrizte meg székét.

Kálmán Olga szerint óriási a pártok szerepe a kampányban, a politikai pártok rendelkeznek szervezeti egységekkel, más úton tudják megszervezni, hogy minden választóhoz be tudjanak kopogtatni.

„Ezt annyira nem szeretem, hogy a politika csak egy úri huncutság, majd mi, civilek megmutatjuk. Kíváncsi vagyok, hogy fordítva mi lenne, ha a pártok szólnának bele a civil szféra életébe. A politika egy hivatás, az  egy szakma: kampányon is, kampányon kívül is” – tette hozzá Kálmán.

Gréczy Zsolt kijelentette: nem igaz, hogy a DK nélkül nyert az ellenzék, hiszen a jászberényi DK-sok elmentek, és Budaira szavaztak.

Gréczy szerint sem tudják pótolni a pártokat a civil jelöltek.

 „Kipróbáltunk már áprilisban egy civil miniszterelnök-jelöltet: soha nem látott vereség lett a vége, soha ennyi kárt ember nem okozott az ellenzéknek, mint amit az az ember okozott. Most éppen pártot alapít: miközben ő nagy civil. Még a saját unoktestvére, Hadházy Ákos sem akar belépni abban a pártba, amit ő vezet” – utalt Márki-Zay Péterre a DK képviselője.

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. január 29. 16:10
Zsolti,a kurva anyádat!
MrLinker
2023. január 21. 19:14
Kálmán Szolga
SimplyRed
2023. január 21. 13:39
Ezekkel az emberekkel egyáltalán nem kellene már foglakozni. Súlytalan senkik, érdemtelenek arra, hogy nemlétező teljesítményüket értékeljük.
rókabácsi
2023. január 21. 09:37
greczy a faszverő nem nyerő!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!