Tóth Gabi jövőre ismét Erdélyben szeretne turnézni

2022. december 28. 12:52

Az embereknek pedig békét és áldást kért a magunk mögött hagyott évek után.

2022. december 28. 12:52
null

Tóth Gabi mélyinterjút adott a Hír TV Radar című műsorának karácsony alkalmából. 

– ezek villanak be Tóth Gabinak, ha meghallja a karácsony szót.

Az énekesnő a riportban azt is elmondta, hogy szerinte az ünnepek alatt a felnőttek is megengedhetik magunknak, hogy gyermekké váljanak.

A beszélgetés során arra is kitértek, hogy míg az énekesnő hívő katolikus, férje, Krausz Gábor zsidó származású. Hároméves lányukat, Hannarózát pedig mindkét vallással megismertetik.

„Mi nagyon éljük egymásnak a tiszteletét, tehát hogy nagyon fontos az, hogy semmiképp nem erőltettem volna Gáborra semmit az én vallásomból, viszont nagyon nagy érdeklődéssel van a vallásom iránt, és sok mindent egyébként át is vett, ahogy én is az ő hitrendszeréből sok mindent tanultam.

– fogalmazott Tóth Gabi.

Erdélyi turnét és békét kért jövőre a Jézuskától

Az énekesnő kicsit előre tekintett a jövőbe is. A Radar stábjának elmondta, hogy „mit kér a Jézuskától” 2023-ra:

„Jövőre nagyon szeretném, ha a Jézuska hozna nekem egy gyönyörű turnét ismét Erdélyországban, amire nagyon vágyom. Nyilván ezek a szakmai vágyaim, aminek örülnék, hogyha összejönnének. Globálisan, ha az országot nézem, és az emberekben gondolkodom, akkor

– hangzott el a műsorban.

A teljes riportot alább tekinthetik meg: 

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
piszokalfréd
2022. december 29. 09:26
Menjél nyugodtan. Itthon úgysem tudnál megtölteni még egy falusi művházat sem.
Lajoss
2022. december 28. 21:18
Az MVM vagy a Szerencsejáték rt fizet mindent...a közpénz nem számít..
sagirdilsiz
2022. december 28. 17:05
Hová lett annamanna?
csulak
2022. december 28. 16:51
Szeretettel varunk !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!