Hoppál: Köszönetemet fejezem ki az orvosok és ápolók heroikus, kiváló munkateljesítményéért

2022. július 06. 15:37

Helyzetjelentést közölt a kórházból az államtitkár.

2022. július 06. 15:37
null

Mint arról mi is beszámoltunk, mentő vitte el a parlamentből Hoppál Pétert, erről maga a politikus számolt be közösségi oldalán kedden. Szerdán ismét jelentkezett az államtitkár. 

Hálásan köszönöm a százezernyi megtekintést, a tízezernyi üzenetet, jókívánságot, üdvözletet, imádságot! Elenyésző balos rosszindulat is beesett (Dögölj meg! Stb.), van még munkánk...”

– írta. 

Mint bejegyzéségben írja, „a kijelölt, terület szerinti, ÁLLAMI kórház Sürgősségi Betegellátási Osztályára vittek, és igen, nekem is, mint mindenkinek várakozni kellett kora estétől;  késő este-éjjel lezajlottak a vizsgálatok, amik között szintén várakoztunk, ezek közben derült ki, hogy egyrészt enyhe tüdőgyulladásom van (légkondi okozta!), másrészt a hasi panaszok oka vakbélgyulladás, amit műteni kell. A műtő foglalt volt, természetesen vártunk, hajnalban került rám a sor, tegnap 3.30-kor toltak ki a sikeres altatásos műtét után. Tegnap még nem ehettem, ma csak pépeset, közben folyamatosan vénás antibiotikum koktélt kapok a tüdőgyulladás kezelésére. A sebeim gyógyulnak, emiatt ma már el is engedhetnének, de a tüdőgyulladás miatt még 1-2 napot benn kell maradnom”.

Hoppál posztja végén dicsérte a magyar egészségügyet: „itt is megerősítem, hogy a magyar egészségügyi ellátás MINDENKINEK kiváló, aki külföldön kipróbálta már ezt, mindenki itthon kezelteti magát, nem véletlen.

Sokadszorra itt is elmondom, a magyar egészségügyi dolgozók szuper szakemberek, köszönetemet fejezem ki az orvosok és ápolók heroikus, kiváló munkateljesítményéért”

 – írta.

Nyitókép: Hoppál Péter Facebook-oldala

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
barnabibambi
2022. július 06. 21:38
Látom néhányan az orrukba piszkálnak és nyelik a szmötyit.Szóval elfelejtettétek hogy a magyar COVID intenzív osztályokon 85-95%-os a halálozási ráta.A másik pedig mivel testközelből ismerem a kórházi állapotokat,pl a honvéd Kórházba még éjjel 11-kor is fürdetnek mert nincs elég nővér,de a nővérkék készítik a hideg reggelit és a hideg vacsit is.Viszont vannak nagyon jó orvosok,ápolók ,nővérek akik heroikus küzdelmet vívnak a betegek érdekébe.Ja és a megbecsülésük majdnem "0.Szóval ha tehenészeti alkalmazott a tisztifőorvos ,ha idióta csontkutató az emberi erőforrások minisztere,ha a másik pedig bigott egyházi emberke akkor már érthető hogy miért züllött a honi állami EÜ!Száljatok magatokba és imádkozzatok hogy ne kerüljetek az állami EÜ intézményeibe mert lehet hogy többé nem lesz módotok hülyeségeket firkálni a mandi oldalán sem!
Lmcwelt
2022. július 06. 17:48
Jobbulást kívánok, az egyéb -jó-kívánságokkal meg ne foglalkozzon!
Micó
2022. július 06. 17:22
Az egészségügyben az orvosmaffia miatt vannak problémák. De Sanyi bácsi szétrugja őket.
masikhozzaszolo
2022. július 06. 17:21
Már elnézést, de ha egy közellátásban dolgozó kardiológus engem vasárnap este felhív, nem magánklinika, teljesen állami, irgalmas és rendes kórházból, otthon egy időpont egyeztetésre, akkor ez a borzasztóegészségügy nekem éppen megfelel. És szombaton mailezik velem a Semmelweiss nap után. Nem, nem ismerős. Csak úgy ezt dobta a gép.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!