Jogsi nélkül hajtott a rendőr házának egy férfi, mert megbüntette

2022. június 14. 08:08

A 29 éves karádi lakost zaklatás, becsületsértés, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók.

2022. június 14. 08:08
null

A fonyódi rendőrök zaklatás és más bűncselekmények elkövetése miatt indítottak eljárást egy férfival szemben, aki bűnügyi felügyelet alatt áll a korábban elkövetett erőszakos tettei miatt – olvasható az Index cikkében. A rendőrségi nyomozás adatai szerint június 11-én este hét óra körül a járművezetéstől eltiltott férfi autójával egy karádi családi ház falának hajtott.

Ezt követően felhívta az ingatlan tulajdonosát, egy Fonyódi Rendőrkapitányságon dolgozó rendőrt, akit korábbi intézkedése miatt becsmérelt és sértegetett, majd ezt követően veréssel fenyegetett meg.

A bosszúálló bűnöző

A fonyódi rendőrök a zaklatót június 12-én este a Nemzeti Védelmi Szolgálat segítségével, és a Készenléti Rendőrség munkatársainak közreműködésével elfogták és a Fonyódi Rendőrkapitányságra állították elő.

A nyomozók a 29 éves karádi lakost – őrizetbevétele mellett – zaklatás bűntett, becsületsértés vétség, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Korábban Szentesen egy férfi a közösségi médiában próbált halálos fenyegetéseivel megfélemlíteni egy helyi rendőrtisztet. Ebben az esetben élve eltemetéssel akart bosszút állni, amiért egy családtagját állítottak bíróság elé.

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Bernd von Jutrczenka / DPA / AFP 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Phm045
2022. június 14. 13:00
Svéd cserediák.....
reepcze
2022. június 14. 12:27
...és bosszúból összetörte az autóját. Fogjuk még látni ezt az embert az X-Faktorban is.
zakar zoltán béla
2022. június 14. 09:57
Nem kell ehhez cigánynak lenni: Napi tapasztalat!
kovászos cipó
2022. június 14. 09:49
Így jár az az ország, amely folyamatosan pozitív-diszkriminálja a területén élő cigány hordát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!