Messziről bűzlenek a vecsési ellenzéki jelölt cégügyei

2022. március 08. 13:00

Hiányos vagyonnyilatkozatok, politikai motiváció miatt eladott üzleti érdekeltségek, zűrös cégügyek. Fricsovszky-Tóth Péter szerint azért támadják, mert civil jelöltként nem találnak rajta fogást. Ennek ellenére egyáltalán nem egységes a mögötte felálló szivárványkoalíció.

2022. március 08. 13:00
null
Nagy Gábor
Nagy Gábor

Alig négy héttel az országgyűlési választások előtt áll a bál Pest megyében, azon belül is a hetes számú egyéni választókerületben, ahol ismét terítékre kerültek a baloldali összefogás jelöltjének, Fricsovszky-Tóth Péternek céges ügyei.

A szivárványkoalíción belüli törésvonal az ellenzéki előválasztási procedúrára vezethető vissza. Amikor a momentumos Farag Alexandra mellett a magát civilnek aposztrofáló Fricsovszky-Tóth is bejelentkezett a kormánypárti Szűcs Lajos kihívójaként.

Mint később kiderült, ez nem tetszett az ellenzéki helyi szervezeteinek, akik több alkalommal is jelezték feletteseiknek, hogy a jelölt vagyonnyilatkozati trükközései, zűrös cégügyei nem használnak az ellenzéki összefogásnak. E tábor szószólájává vált a (még) Gyurcsány-párti színekben politizáló gyáli önkormányzati képviselő, Hegymegi István, akivel tettlegességig fajultak az ellentétek.

(Dobrev Klára DK-s európai parlamenti képviselő február végi gyáli fórumán verekedett össze a két politikus – a szerk.)

Fricsovszky-Tóth bár megnyerte a jogilag több szempontból is kifogásolható előválasztást, a voksok 63,5 százalékát szerezte meg momentumos ellenfelével szemben, de trükközései, cégügyei nem merültek feledésbe. Legutóbb a Kontra.hu számolt be azokról, de a 168 Óra és az Origo is írt az épp az előválasztási jelöltséget megelőző tranzakciókról.

Miről is van pontosan szó?

A DK-tól Jobbikig terjedő baloldali választási szövetség jelöltállítási kritériumokat szabott parlamenti képviselőjelöltjeinek.

Arról kellett nyilatkozniuk többek között, hogy nem állnak büntetett előélethez fűződő hátrány hatálya alatt; hogy felelősen, az ország érdekében jártak el a rájuk bízott európai uniós forrásokkal; hogy nevük szerepel a köztartozásmentes adózók adatbázisában; hogy nincs offshore cég sem a nevükön, sem a hozzátartozóik tulajdonában; hogy részt vettek a jelölő pártjuk átvilágítási folyamán; s hogy az előválasztás előtt nyilvánosságra hozzák vagyonnyilatkozatukat, amely „maradéktalanul tartalmazza személyes” vagyonukat, jövedelmüket.

Csakhogy Fricsovszky-Tóth Péter vecsési jelölt vagyonnyilatkozatai hiányosak, céges ügyei rendezetlenek. A cégadatbázisban – az előválasztásokig biztosan – három vállalkozás volt köthető a nevéhez: a DroneHouse Kft., a Sigma Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., és az S-Fleet Solution Kft. 2019-ben a politikus bekerült az üllői képviselő-testületbe (az Üllő Te Vagy Egyesület nevében), így rá is vonatkozik a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség,

holott a baloldali országgyűlési képviselőjelölt ez idő alatt végig a betéti társaság vezető tisztségviselője, valamint kültagja volt (beltag pedig a korábban a szintén az ő tulajdonában álló, később taglalandó DroneHouse Kft.-ben volt). Fricsovszky-Tóth ezzel nem csak a feddhetetlenségi nyilatkozatban vállaltakat szegte meg, hanem a jogszabályi kötelezettségeinek sem tett eleget. 2020-ban és az azt követő évben bár azzal a megjegyzéssel tüntette fel a „kényszertörlés alatt” álló Sigma Bt.-t, hogy az eladó, az adásvételnek nincs nyoma (ahogy a 2015 és 2019 közötti pénzügyi beszámolóknak sem), a vecsési egyéni körzetben induló baloldali politikus neve pedig továbbra is szerepel a cégjegyzésre jogosultak listáján.

Hasonlóképp a Sigma Bt.-hez, a DroneHouse Kft. is „kényszertörlés alatt” áll. E vállalkozásnál korábban több NAV-végrehajtás történt, 2018 és 2021 között felkerült az áfa-bevallást be nem nyújtó adózók listájára, mára pedig az adószámát is törölték. De míg a Sigma Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.-nél nem egyértelmű, hogy Fricsovszky-Tóth túladott volna a vállalkozáson,

Csakúgy mint a Mandiner által később bemutatandó S-Fleet Solution Kft. esetében, amelytől az ellenzéki vecsési jelölt a cégadatbázisok adatai szerint tavaly júliusban vált meg, azt egy vajdasági lakhellyel rendelkező magánszemély vette meg. Az S-Fleet Solution Kft. „tevékenysége” úgyszintén ismert volt a NAV előtt, 2018 novemberétől 2019 júliusáig „szerepelt” az áfa-bevallást be nem nyújtó adózók listáján. A legutóbbi végrehajtási eljárást az adásvételt követő hat nappal indította az adóhatóság, 2021 novemberében pedig adószámtörlési határozatot hozott.

(Megjegyzendő, Fricsovszky-Tóth legutóbbi vagyonnyilatkozataiban – ideértve az előválasztás honlapjára feltöltött dokumentumot is – egyéni vállalkozót jelölt meg foglalkozásként, havi bruttó jövedelmét 300 ezer forintra becsülte.)

A baloldal vecsési jelöltje az előválasztást megelőzően szabadult meg pár érdekeltségétől. E cégek ismertek voltak a hatóságok előtt különböző adótartozások miatt. Nem tudni, hogy az adás-vételekből származó bevétel hova futhatott ki, mert csupán a legutóbbi vagyonnyilatkozataiban tüntetett fel bevételt. Arról sincs információ, miért nem tüntette fel egyik cégét vagyonnyilatkozatában, vagy hogy érdekeltsége miért nem nyújtott be pénzügyi beszámolót.

Szélhámosság vagy provokáció?

Hegymegi István gyáli (még) DK-s képviselő állítása szerint Fricsovszky-Tóth Péter „közönséges gazdasági szélhámos”. Mint a KeLjfeLjancsi adásában fogalmazott: a baloldali országgyűlési képviselőjelöltnek lenne mit tisztáznia az iskolai végzettsége és az önéletrajza kapcsán felmerülő hiányosságokban, valamint a cégeladásait illetően.

„Döntsük el, mi használ az ellenzéknek – mondta a műsorvezetőnek, Fiala Jánosnak –. Ha olyan jelölteket indít, akihez képest egy Bangóné Borbély Ildikó vagy egy Gér Mihály nyeretlen kétéves, ez használ-e; vagy az, hogy mi etikai és morális okokból azt mondjuk, hogy számunkra vállalhatatlan egy ilyen ember, és nem vagyunk hajlandóak támogatni. Ez nem csak az én véleményem.”

Erre a szivárványkoalíció jelöltje úgy reagált: a gyáli baloldali képviselő egy „fideszes provokátor”, aki kormánypárti ellenfelének a szekerét tolja. „Nem találnak rajtam mint civil jelölten fogást” – hangzott el ugyancsak a KeLjfeLjancsi műsorában.

Kép forrása: Facebook

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2022. március 08. 17:06
Miért, Vác környékén nem érezhető a cseh-cégszag?
Isten jobb keze
2022. március 08. 16:40
Orbánék ügyei nem bűzlenek ugye szard össze magad!
Zsolt75
2022. március 08. 16:24
Az igen. Egyszerre 3 céget bedönteni kényszertörléssel, NAV tartozással? Ügyes.
nick89
2022. március 08. 15:32
Ez nem az a szabolcsi KDNP-s/cégtemetős/ cigicsempész ügyvéd-miniszter?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!