PB-gáz és kávé – mennyit vásárolhatunk ma egy átlagkeresetből?

2021. november 25. 14:17

Újra nagy vihart kavar az infláció Magyarországon: politikai viták tárgya lett, mi mennyire drágult vagy nem drágult. A Mandiner grafikonsorozatában megvizsgáljuk, hogy a családok által legtöbbször vásárolt árucikkek közül melyikből mennyit vehetünk most, s mennyit szerezhettünk be 2010-ben. Lássuk a PB-gázt és a kávét!

2021. november 25. 14:17
null

Írta: Varga Zsolt

Politikai viták tárgya lett, mi mennyire drágult vagy nem drágult. A Mandiner grafikonsorozatában megvizsgáljuk, hogy a családok által legtöbbször vásárolt árucikkek közül melyikből mennyit vehetünk most, s mennyit szerezhettünk be 2010-ben.A teljesebb kép érdekében minden árucikket kétszer vizsgálunk meg, egyszer az átlagkeresethez, egyszer pedig a minimálbérhez viszonyítva. Minden grafikán két árucikket mutatunk be.

Az inflációról

A KSH által közölt adatok szerint a 2010 és 2021 szeptembere közötti 11 év alatt 34% volt az infláció. Azaz átlagosan minden 34%-kal drágább lett. Viszonyításképp: a baloldali kormányok 8 éve alatt, 2002 és 2010 között 51%-kal emelkedtek az árak. Magyarán ha valamiből 2002-ben hármat vett az ember ezer forintért, abból 2010-ben már csak kettőt tudott venni ugyanennyiért.

A különféle családi kedvezményeket nem figyelembe véve, ám a közfoglalkoztatottakat is beleszámítva

a nettó átlagkeresetek 2010 és 2021 augusztusa között 132,8 ezer forintról 283,6 ezer forintra nőttek,

ami 114%-os növekedést jelent. Mindent egybevetve tehát 67%-kal többet tudunk vásárolni a 2021-es átlagkeresetből, mint a 2010-esből.

Így alakult az átlagkereset

Az átlagkereset a baloldali kormányok alatt, 2002 és 2010 között 77,6 ezer forintról 132,8 ezer forintra növekedett, ami 71%-os növekedést jelent, viszont vásárlóerejében csupán 13%-os emelkedés történt. Magyarán a jobboldali kormányok alatt az átlagkereset növekedése ötször nagyobb volt, mint a baloldali kormányok idején.

PB-gáz

Egy 11,5 kg-os PB gázpalack cseréjének átlagára 2010-ben 4280 forint volt. Az akkori átlagkeresetből így 31-szer lehetett kicserélni, magyarul több mint 350 kg-nyi propán-butángázt vehettünk. 2021 októberére a KSH adatai szerint kicsit drágult a PB-palack cseréjének az ára, viszont az átlagkeresetből vásárolható mennyiség így is 55 darabra, azaz 630 kg-ra nőtt. A cseredíj összesen 11 év alatt 20%-kal növekedett, de a nettó keresetek még nagyobb növekedése miatt háromnegyedével nőtt a megvásárolható mennyiség.

Összehasonlításképpen, 2002-ről 2010-re – 8 év alatt – 60%-kal nőtt a cseredíj, míg az utána lévő 11 évnyi jobboldali kormányzás során csupán 20%-kal emelkedett.

A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés mérésekor vizsgálják azt is, hogy a társadalom mekkora része nyilatkozik úgy, hogy nem tudják megfelelően fűteni a lakásukat. Ez az arány 2010-ben 12,2% volt, míg a legutolsó mérés során, 2020-ban már kevesebb mint 6% nyilatkozott így. Ez a hatodik legjelentősebb javulás az unióban.

Kávé

A negyed kilós őrölt kávé átlagos fogyasztói ára 2010-ben 574 forint volt, így a havi átlagkeresetből 231 csomagot tudtunk vásárolni. Ugyan 2021 októberére emelkedett az átlagára 752 forintra, mégis, a friss átlagkeresetből másfélszer annyit, azaz 377 csomagot tudnánk vásárolni.

Apró érdekesség, hogy az Eurostat adatai szerint az élelmiszerek ára 2020-ban a harmadik legalacsonyabb hazánkban volt. Mindent összevetve, az élelmiszereink átlagára 20%-kal volt alacsonyabb az uniós átlagnál. A dobogón Lengyelországgal és Romániával karöltve állunk. Érdekes adat, hogy 2010-ben még a hetedikek voltunk ugyanebben a rangsorban.

Nyitókép: pixabay

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agricola
2021. november 25. 21:22
Mert a medián definíciója: az az érték, amelynél az adatok legfeljebb 50%-a kisebb és legfeljebb 50%-a nagyobb. Mert a mediánbér is az átlagbér 80,79 %-a volt.
Agricola
2021. november 25. 18:45
A Portfolio 2021. szeptember 29. 09:00 cikke megadta a KSH adati alapján az átlagbér és mediánbér adatokat. Ezekből és a mediánbér és átlagbér definiciójából az következik, hogy nem lehet igaz, amit ön állít, miszerint: "A jelenleg számolt átlagkeresetnél a lakosság 70%-a kevesebbet keres."
teklapavle
2021. november 25. 16:45
Kár a gőzért... Viktor szétlopta hazánkat, és ezért jövőre leváltjuk őt!
kunfia
2021. november 25. 14:55
A mediánbér 330ezer,az nettó 219450,azaz 43db palack. https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210630/a-havi-brutto-atlagkereset-440-ezer-a-median-ber-330-ezer-forint-felett-490416
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!