Kincses Gyula: Az összes zárt térben el kellene rendelni a kötelező maszkhasználatot

2021. október 31. 11:14

A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint nem igaz az, hogy az oltás mindent megold.

2021. október 31. 11:14
null

Jobb lett volna korábban – mondta Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az Mfor.hu-nak adott interjújában. A MOK elnöke szerint a héten bevezetett járványügyi intézkedések megkésettek, és nem is elegendőek.

Kincses úgy véli: „a világ összes kormányára jellemző, hogy a közhangulatot figyelve kivárnak és akkor lépnek, amikor már akkora a baj, hogy a közvélemény is elvárja az intézkedést. Akkor viszont már rendszerint késő” – mondta, hozzátéve, hogy a védekezéssel kapcsolatban a svájci modell híve.

vagy önmagában a maszkviselés, vagy a távolságtartás, vagy a személyi higiénia. Ezek együtt azonban már tudnak eredményesek lenni” – ecsetelte a lapnak. 

A MOK szerint helyes a munkáltatók bevonása az átoltottsági szint növelésébe, ugyanakkor a védettségi igazolvány megkövetelését szintén fontosnak tartaná tömegrendezvényeken, színházakban és mozikban.

A szakember a maszkhasználat szabályait is szigorítaná, szerinte nemcsak a tömegközlekedési eszközökön, hanem minden zárt térben maszkot kellene viselni.

Fotó: MTI, Nagy Lajos

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
békalepcse
2021. október 31. 15:15
A maszkhaaználat lassítja a járványt, viazont a természetes immunizációt is akadályozza, ami szintén nagy baj.
szarcsi1
2021. október 31. 14:41
Akinek van esze, az beoltatja magát és maszkot visel.
nemecsekerno_007
2021. október 31. 13:46
- Mi van a hipochonder sírján? - Na ugye megmondtam! A DK-Orvos Kamara meg elmehet az ótvaros picsába.
koronaszepe
2021. október 31. 13:07
Melyik kretén szerkesztette be ezt a képet és vajon miért?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!