Orbán Viktor: Nagy formátumú szellemekre van szükség

2021. szeptember 09. 20:05

A magyar szellemi emberek állapota mindig nemzetstratégiai kérdés, a tehetséggondozás a magyar nemzet legnagyobb kihívása és erőforrása egyben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Mathias Corvinus Collegium évnyitóján a diákoknak.

2021. szeptember 09. 20:05
null

Orbán Viktor miniszterelnök beszédében egy szellemi ívet húzott a nyugati világon át Közép-Európáig egészen a hallgatókig – számolt be az eseményről az Origó. 

– tette fel a kérdést. „A politikai vezetők feladata, hogy felkészítsék a népüket a rá váró kihívásokra. Tudni kell azt, hogyan formálódik a körülöttünk lévő világ, de ehhez nagy formátumú szellemekre van szükség. A politikai vezetőknek ebből kell kihámoznia a főbb tendenciákat” – mondta a kormányfő.

„Hogy volt lehetséges, hogy 400 évig a Nyugat állt a világ élén? Az utóbbi szorul magyarázatra. A Nyugat küldetéstudata nékül nem tudott volna a világ élén állni, a nyugati embernek a küldetéstudat a kereszténységben rejlett” – tette hozzá.

„Mindez tovább élt a Nyugaton a felvilágosodás után is. Hosszan kitartott az a meggyőződés, hogy a nyugati civilizáció mérlege alapvetően pozitív. Valami megváltozott a 21. század elejére, és mindez a hidegháború megnyerését követően történt” – mondta Orbán Viktor.

– tette hozzá. „A woke kultúra vette át az irányítást az USA-ban, míg Európában egy muszlim dagály indult el dél felől, és új helyzetet teremtettek Franciaországban, Hollandiában, Spanyolországban, Olaszországban. A Nyugat egyetlen nagy víz partján sem képes adekvát válaszokat adni” – mondta a kormányfő.

A Nyugat fokozatosan elveszítette hitét a küldetéstudatában

– mondta. „Akik küldetéstudattal bírnak azok egyes nézetek szerint a nyílt társadalom ellenségei. Ez az egyik leginkább romboló hatású gondolat a II. világháború után Nyugaton. Ma a nyílt társadalom a nyugat egyetlen koncepciója. Most a muszlim dagály és Ázsia felemelkedése idején a Nyugat nem tudja a saját küldetéstudatát szembeállítani a kihívásokkal, mivel fogja a nyílt társadalom eszméjének.Mi itt Közép-Európában nem vesztettük el a saját hitünket, és inspirációnkat”– tette hozzá a kormányfő.

Az EU részesedése 25 százalék volt a világ GDP-jéből, míg 2020-ban már csak 18 százalék.

A kormányfő elmondta, hogy mára a világban a beruházások 66 százaléka keletről érkezik. „Vetélytársaink hatékonyabban képesek megszervezni magukat, és elhúznak a nyugati országok mellet.Ebben a helyzetben Közép-Európa nem veszítette szem elől a saját küldetését, és a magyarok sem” – mondta a kormányfő.

„Napjaink vitái Brüsszellel éppen ezen a különbségen nyugaszanak. Nyugaton egy nemzet küldtéstudata elfogadhatatlan és gyanús. Így kapcsolódott össze a Kárpát-medence és a kereszténység védelme.”

Orbán Viktor szerint a legfontosabb a kárpát-medencei népek összeszervezése.

„A magyarok mindig is sokszínűek voltak, sokszáz éven át a Kárpát-medence megvédése jelentette a küldetésünket. Később összekapcsolódott a Kárpát-medence és a kereszténység védelme. Hasonló folyamat játszódott le Lengyelországban és a Balkánon is” – mondta a kormányfő.

Orbán Viktor szerint amikor a kormány kereszténydemokráciáról beszél, akkor „létformákról beszél, amik a kereszténységből kinőttek és nincs helye a kormányzásban a hitelvekben való döntésnek.”

Egy eltérő gondolkodás formálódott ki Közép-Európában

„Nyugaton úgy értelmezik a véleménykülönbségeinket, hogy azok fejlődésbeli hátrányok.Nem értik, hogy egy mély kulturális, geopilitikai és filozófiai különbségről van. Nyugaton egy rossz döntést könnyű korrigálni, míg Közép-Európában lehet, hogy egy-egy tévedést már nem lehet kijavítani. Minden produktív élet hozzájárulás a nagy magyar vállalkozáshoz. Mindenki tisztában van saját élete fontosságával, mivel a küldetésre épülő életfelfogás szív-kérdés. Nagy ajándéka ez a sorsnak” – mondta a kormányfő.

„A magyar ember hajlamos úgy tekinteni a munkájára, hogy az élete függ tőle Itt Közép-Európában a hivatás mutatja meg, hogy könnyűnek találtatunk-e, és ebből fakad a magyar önérzet” – tette hozzá.

– mondta Orbán Viktor. „A magyar szellemi emberek állapota mindig nemzetstratégiai kérdés. A tehetséggondozás a magyar nemzet legnagyobb kihívása és erőforrása egyben” – mondta a komrányfő. „Önöknek minősített felelőssége van, 1100 év súlya nyomja a vállukat.” – zárta szavait. 

Fotó: Orbán Viktor

Összesen 201 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2021. szeptember 10. 10:22
dr miniszterelnök csapatába Sulammit , simán beleférne! Mandiner fórumárol is érkezhet javaslat!
matykox
2021. szeptember 10. 09:57
Abszolút fontos és jó meglátások. A bunkó nem tudom miket (woki meg CC "kultúrákról" van szó) teljesen fölösleges olyasminek tekinteni, ami éppenséggel ellenkezője mindannak, amit az emberiség úgy-ahogy kiszuszakolt magából.
Vakfolt
2021. szeptember 10. 08:17
"A magyarok mindig is sokszínűek voltak, sokszáz éven át a Kárpát-medence megvédése jelentette a küldetésünket." A habsburgok először kijátszották egymás ellen a nemzetiségeket, aztán álmélkodtak, hogy szétrobbantották a birodalmukat - persze jutalmul kaptak Magyarországból egy jó darabot - a többiek közben elmentek más népeket egymás ellen fordítani, rendesen megszedték, kitömeggyilkolták magukat, aztán kieszelték, hogy a fehér ember a felelős a világ nyomoráért, el kell tűnnie, és már megint minket tukmálnak ezzel. Igaza van Orbánnak a hülye nyílt társadalom dogmájában vergődnek, és nincsen B tervük. És Afganisztánból sem azt fogják leszűrni, hogy szar a nyílt társadalmasdi, hanem azt, hogy az afgánok hülyék meg éretlenek. Jé, pont mint az ugyanolyan szar komcsik!
files32
2021. szeptember 10. 07:40
Szívesen látnám már a geci szellemét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!