Hálapénzt fogadhatott el egy főnővér, nyomoz a rendőrség

2021. augusztus 04. 08:28

Január 1-jétől tilos hálapénzt adni és elfogadni a magyar egészségügyben.

2021. augusztus 04. 08:28
null

A Police.hu arról ír, hogy vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt nyomoz a rendőrség egy fővárosi kórház főnővére ellen. A feljelentést a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) tette az ügyben. A közlemény szerint

egy fővárosi kórház főápolója hozzátartozóktól pénzt vett át egy idős nő egyhavi kezeléséért,

holott az a társadalombiztosítás miatt ingyenes volt. A 45 éves főnővért a budapesti rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, írják, a nő nem tett vallomást.

Hangsúlyozzák: január 1-jétől tilos hálapénzt adni és elfogadni a magyar egészségügyben. A Telex azt írja, ezt általában nemcsak az orvos kapta, hanem a kórházi „kiskasszából” a műtős, az aneszteziológus és az asszisztens is részesedett. Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a Telexnek erről azt mondta korábban, írják, hogy az orvosi kamara „kitartóan küzd a hálapénz ellen, de az igaz, hogy a hálapénznek a számtalan és rendszert destruáló kára mellett ez az egyetlen előnye megvolt: teljesítmény-arányosságot és motivációt vitt a rendszerbe”. A kivezetéssel pedig „az illegális ösztönző helyett legális ösztönzésre van szükség ahhoz, hogy felpörögjön a várólisták ledolgozása”.

Fotó: Kovács Tamás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2021. augusztus 05. 07:21
Ezt akartuk, hogy így legyen.Eddig is roppant igazságtalan volt, mert az orvosok közt sem mindenki kapott. Ki adott borravalót a röntgenorvosnak, labor orvosnak, virológusoknak, fogászoknak? És ki nem adott a szülész orvosoknak, vagy a sebészeknek?
Welszibard
2021. augusztus 04. 20:23
Az az első bűnös, aki adja a hálapénzt. Ugyanis ezzel ő előnyt akar kicsikarni azokkal a betegtársaival szemben, akik szegényebbek és erre nincs módjuk. Itt a példa: előbbre akar kerülni egy várólistán - ad 20.000 Ft kenőpénzt az orvosnak, aki ezt elfogadja és elintézi az előbbre jutást. Mi történt? Pénzzel jogtalan előnyhöz jutott. Bezzeg a magánorvosnál nem ad hálapénzt vagy kenőpénzt, mert ott a kezelés valódi árát kell megfizetnie.
csakazigazat2
2021. augusztus 04. 17:14
Amióta megszűnt a hálapénz, mintha kevésbé akarnának dolgozni egyes orvosok, hiszen ellenérdekeltek a túlórával szemben. Nem akarok általánosítani, de nem lepne meg, ha további ösztönzők nélkül nem nagyon csipkednék magukat, hiszen átlag körüli teljesítménnyel is megkapják az amúgy jelentősen megemelt havi fixet. Ellenzem a hálapézrendszert, de a szimpla beszüntetése akár színvonal eséshez is vezethet.
darázs
2021. augusztus 04. 10:13
sok büntetést be kell vinni mire leszoknak a népek erről az előnyszerző eszközről szerintem a hálapénzt adókat kell nagyobb pénzbüntetéssel jutalmazni és a visszaeső egészségügyiseket progresszív büntetésekkel
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!