Elemző: Orbán Viktornak jól áll a válságkezelés

2021. augusztus 17. 08:05

Az átoltottságnak köszönhetően már nem kell olyan magas kórházi terhelésre számítanunk, mint amit a korábbi hullámok során láthattunk – olvasható Deák Dániel elemzésében.

2021. augusztus 17. 08:05
null

Nem hoz majd jelentős változást a koronavírus-járvány negyedik hulláma a magyar belpolitikai erőviszonyokban – fejtette ki a Magyar Nemzetnek Deák Dániel, aki szerint továbbra is a gyermekvédelem lesz a legfontosabb közéleti téma hazánkban.

Átoltottság, járványkezelés

„Több ország tapasztalata és a virológusok véleménye szerint még ha lesz is negyedik hulláma a koronavírus-járványnak, az már más természetű lesz: ugyan magas lehet az új fertőzöttek száma a gyorsabban terjedő delta variáns miatt, de az átoltottságnak köszönhetően

már nem lehet számítani olyan magas kórházi terhelésre, mint amit a korábbi hullámok során láthattunk”

– fogalmazott Deák Dániel. 

Baloldali stratégia – változás szükséges 

A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a baloldali politikusok a járvány megjelenése óta hátráltatják a védekezést, a keleti vakcinákról pedig még mindig valótlan állításokat hangoztatnak, ami jelentősen rontja a társadalmi bizalmat. „Ugyanakkor a választók értékelték a kormány sikeres válságkezelését, és megbüntették a baloldalt a destruktív magatartása miatt, amit az is jelez, hogy a járvány harmadik hulláma során nőtt a Fidesz támogatottsága, miközben a legtöbb európai kormány népszerűsége bezuhant” – hívta fel rá a figyelmet a szakértő. 

„A baloldal népszerűsége érdemben csökkent a február óta eltelt időszakban, és ha most vasárnap lenne a parlamenti választás, stabil abszolút többséget szereznének a kormánypártok a parlamentben” – emlékeztetett Deák Dániel, és hangsúlyozta:

a válságkezelés jól áll Orbán Viktornak, ezért is nőtt a kormány támogatottsága az utóbbi hónapokban.

 Negyedik hullám – enyhébb korlátozások

Az elemző megállapította: a negyedik hullám által érintett legtöbb országban most már nincsen teljes lezárás, csak néhány korlátozó intézkedést hoztak vissza, mint például a létszámkorlátozásokat a rendezvényeken vagy a maszkviselést zárt helyeken. „Magyarországon is erre lehet számítani, teljes leállás helyett csak bizonyos korlátozások visszahozatalára van esély. Ennek hatására a gazdaság sem áll le, így

nem lehet számítani arra, hogy a kormány támogatottságát rontaná egy esetleges negyedik hullám”

− vélekedett Deák Dániel, aki szerint a korábban bejelentett intézkedések, mint például a nyugdíjemelés, az szja-visszatérítés, a 25 év alattiak szja-mentessége vagy az orvosbéremelés nem kerülnek veszélybe.

Népszavazás – a gyermekvédelem a legfontosabb közéleti téma

„A gyermekvédelem kérdése továbbra is a fókuszban marad, főként annak fényében, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított az ügyben, illetve több balliberális politikai szereplő is beállt az LMBTQ-lobbi mögé, sőt többen még a pedofilokat is mentegetik – mondta az elemző, aki szerint így nem kell arra számítani, hogy a gyermekvédelemmel kapcsolatos belpolitikai vita elcsendesülne az elkövetkezendő hónapokban.

 

Kép forrása: BEATA ZAWRZEL / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2021. augusztus 18. 14:35
Géczynek is jól állt,csak nem a válság kezelés, hanem a a nyolc centis kezelése.
Belakiss
2021. augusztus 17. 15:52
A seggnyaló "elemző" kielemezte a helyzetet. Köszönjük...
Pelso j.
2021. augusztus 17. 13:51
"Nem hoz majd jelentős változást a koronavírus-járvány negyedik hulláma a magyar belpolitikai erőviszonyokban " Dani, a negyedik hullám kapcsán az embereket nem a hazai belpolitika mocska érdekli, hanem hogy megússzák élve és egészségesen. Tudod, kinek mi a fontos. Ja, üzenem annak a féregnek, aki előző nickem tiltatta a semmiért, hogy nekem problémát nem okozott és ez, de csak ez legyen a legnagyobb öröme az életben.
Macskakalapban2
2021. augusztus 17. 12:45
GDP növekedés csak egy nagyon fontos mérőszám. A társadalmi helyzetet nem mutatja meg. Gondolom az itt kommentelő fideszesek nagy része nyugdíjas, ti nem érzitek az inflációt az élelmiszer üzletekben?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!