Szerhij Rebrov február 10-én felmondott a Ferencvárosnál

2021. május 19. 19:59

Kubatov Gábornak már vannak lehetséges jelöltjei a Ferencváros edzői posztjára – erősítette meg az Origónak adott interjújában.

2021. május 19. 19:59
null

„Az elmúlt 10 év egyik legnagyobb eredménye, hogy nem érzelmi, hanem racionális alapon közelítünk meg minden egyes fontos döntést. Az a mostani legnagyobb problémánk, hogy Szerhij Rebrov február 10-én felmondott a Ferencvárosnál. A menedzserén keresztül csak annyit közölt, hogy az év végén szeretne távozni, és keressünk új edzőt. Ez váratlanul ért” – mondta el az eset kapcsán Kubatov Gábor.

„Eszem ágában sem volt váltani, és nem is tudok arról, hogy a klubon belül bármilyen áthidalhatatlan ellentét lett volna az edző és a menedzsment között. Felelős vezetőként nem tehetem meg, hogy a csapat itt álljon egy BL-selejtező előtt edző nélkül.

Aki engem ismer, az tudja, hogy ha nekem valakivel problémám van, azt mindig a szemébe mondom, őszintén, de itt erről szó sem volt. Persze, van egy érzelmi része a dolognak. Azt hittem, hogy a megbecsülésünket legalább anyagilag kifejezzük, mert Rebrov európai szinten is nagyon jól keresett. Mi mindent megtettünk azért, hogy ő sikeres legyen. Egy zseniális edző, olyan, amilyenre mindig is vágytam, de el kell fogadnom a döntését. Szeretném, ha leülnénk és beszélgetnénk egymással. Ez még hátravan” – mondta el Kubatov Gábor. 

Az Origónak adott interjú apropóját Kubatov Gábor könyve adta, melyet annak kapcsán jelentetett meg, hogy 10 éve áll a sportklub élén. 

Mikorra lehet kész a Fradi-város?

Az Origó kérdésére az elnök úgy válaszolt, hogy „a koncepció kész, és hamarosan el kell indítani. Ez egy hatalmas előrelépés lesz a magyar spotélet számára, mivel sehol a világon nincsen példa arra, hogy egy klub összes szakosztálya egy magas színvonalú infrastruktúrában tudjon felkészülni. Ha elkészül a Fradi-város, akkor mind közlekedés szempontjából, mind földrajzilag nagyon jó helyre épül, és ez egész Budapest számára egy vonzó sportközpont lesz.”

úgy, hogy a Groupama Aréna felépítése nem került semmibe, sőt a jelenleg zajló irodaház építése további bevételeket jelent a központi költségvetésnek. Szóval nagyjából 10 milliárd forintos haszonnal zárja majd az állam ezt a beruházást. Persze, azt sem szabad elfelejteni, hogy a Fradi BL-szereplésével 1,5 milliárdnyi adót fizettünk be a kincstárba. Az országban elsőként adtuk el a stadion nevét az egyik legismertebb biztosítótársaságnak, ezzel a legjobb szponzori szerződést is megkötöttük. Mára országos hírnévre tett szert az érintett cég. Tehát nekik is megérte ez az üzlet” – jegyezte meg a Fradi elnöke. 

Fotó: Mandiner, Földházi Árpád

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bölcsbagoly
2021. május 21. 18:06
Nem kedvelem a se hús, se hal edzőket, akik mindig csak az eredményt nézik, a látvány kárára. Ráadásul a vasfegyelem megkövetelése is görcsös játékot okoz. Pedig hát a foci is szórakoztatóipar része, látványoság! Ahogy a Barca-nál, a Fradinál is, az öncélú passzolgatás (gyakran hátra), a védelem gyakori megingásai (annak ellenére hogy a legkevesebb gólt kapták), a rengeteg ziccer kihagyása, a betömörülő védelmek feltörése, a távoli lövések ritkasága is felkészítési hiba. Nem vagyok eredménycentrikus s egy játékosabban focizó csapatot szeretnék látni, játékosokat, akiken lehet látni, hogy élvezik a játékot és edzőt aki ezt favorizálja!
gyaloggos
2021. május 21. 09:09
REBROVNAK 1 millió euró a kivásárlási ára, ez nem sok!
brekker
2021. május 20. 16:47
Van akinek tetszik a Kárpát-medence és ittmarad, van aki szélesebb síkságokhoz és nagyobb látókörhöz szokott, ez van. Az ilyeneket nem tarthatod vissza a provinciális érveiddel.
gyaloggos
2021. május 20. 16:46
KUBATOV, a Fradi vezetése önmagának ártott egyébként azzal a hallgatással, és senkinek nem tett jót! EDDIG ugyanis leginkább úgy tűnt, hogy REBROV az áldozat, és Kubatovék őt ki-, megkerülvén, a háta mögött keresnek új vezetőedzőt .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!