Elérhető nyárra a nyájimmunitás Szlávik János szerint

2021. április 10. 19:19

A szakember szerint ehhez az kell, hogy a magyar lakosság 60-80 százaléka oltott legyen.

2021. április 10. 19:19
null

Ha a védőoltásokat sikerül megfelelő ütemben beadni, és az emberek minél nagyobb számban kérik is azt, akkor talán nyárra elérhető a tömeges immunitás – erről a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője beszélt a közmédiának szombaton.

A több mint 2,5 millió beoltott embernek „már van hatása a járványra”

Szlávik János szerint ehhez az kell, hogy a magyar lakosság 60-80 százaléka oltott legyen. Mint mondta, a több mint 2,5 millió beoltott embernek „már van hatása a járványra”, ami nem jelenti azt, hogy az új fertőzöttségi esetszámok drámaian csökkennének, de valamelyest javulnak majd az adatok.

A szakember ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy – ez látszik más országok példáján is – egy idő után lanyhulni kezd az oltási hajlandóság, amit oltásra buzdító kampányokkal lehet ellensúlyozni. Ugyanakkor kiemelte, arra kell törekedni, hogy minél több ember oltva legyen, megerősítve bennük az oltások hatékonyságát, hiszen

amíg a lakosság többsége nem lesz oltva, bizonyos szabályokat továbbra is be kell tartani, az emberek „nem érezhetik magukat szabadnak”.

Az AstraZeneca vakcinájáról

Az AstraZeneca vakcinájával kapcsolatban elmondta, az Európai Gyógyszerügynökség valóban kapcsolatba hozta a vérrögképződést az oltással, de ezek ritka esetek voltak a beadott oltások számához viszonyítva. Hozzátette: az oltást továbbra is javasolja, hiszen annak előnyei jócskán meghaladják hátrányait. Jelezte, jövő héttől elérhető lesz Magyarországon is a Janssen cég koronavírus-elleni egydózisú vakcinája, ezzel már hat védőoltással oltanak itthon.

Szlávik János elmondta, hogy folyamatos az idősek, a krónikus betegek, a kritikus infrastruktúrában és a köznevelésben dolgozók, valamint a pedagógusok oltása. Utóbbiakkal kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy minél többen élnek az oltás adta védettség lehetőségével.

A szakember felhívta a figyelmet, hogy a koronavírus brit mutánsa egyre több fiatalt betegít meg, a tapasztalatok szerint 30-40 éves fiatalok kerülnek sokszor súlyos tünetekkel kórházba. Ez azt mutatja – tette hozzá –, hogy a fiataloknak is kérniük kell az oltást, hiszen ők is veszélyben vannak a fertőzéstől.

(MTI)

 

A címlapkép csupán illusztráció. A képen: Szlávik János infektológus főorvos egy Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett koronavírus elleni oltóanyaggal a Dél-pesti Centrumkórházban 2020. december 26-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 180 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
T. Péter
2021. április 11. 13:50
Lesz itt még meglepetés... Nem jó hír: "In a rare admission of the weakness of Chinese coronavirus vaccines, the country's top disease control official says their effectiveness is low and the government is considering mixing them to get a boost." Chinese vaccines "don't have very high protection rates," said the director of the China Centers for Disease Control, Gao Fu, at a conference Saturday in the southwestern city of Chengdu. https://apnews.com/article/beijing-immunizations-chengdu-coronavirus-pandemic-china-675bcb6b5710c7329823148ffbff6ef9
antioxi
2021. április 11. 11:16
Meglesz nyárra a 80% az tuti!
antioxi
2021. április 11. 11:10
Nyárra meglesz a 80%-os vakcinálás, még több is: Aki nem veszi fel az oltást (regisztrálást) az nem kap védettségi igazolást és majd nem engedik be étterem, meccsre, színházba, koncertre, stb. stb. Tódulni fognak a szabótimeák oltakozni-:) Az pedig egy orbitális baromság, hogy a keleti vakcinával oltottak nem utazhatnak külföldre, mert Ebbe biztos lehet mindenki.
mgyfree
2021. április 11. 09:30
Nos a nyáj már megvan!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!