Upor László: Az SZFE-üggyel sikerült beteggé tenni a társadalmunkat

2021. március 02. 16:11

Az SZFE egykori rektorhelyettese Vidnyánszkyról azt mondta, „valaki először sípcsonton rúg, beléd döf egy lándzsát, és orrba ver, aztán elkezd jajgatni, mert fáj az ökle”.

2021. március 02. 16:11
null

„Tetőtől talpig nagyon megráz” – mondta Upor László, a Spirit FM „Viccen kívül” című műsorában a nemrég Csepelen történt incidensről, amikor egy férfi inzultált és egy késsel le akarta vágni egy hölgyről az SZFE-s maszkot, számol be az Atv. „Azt gondolom nagyon-nagyon intenzíven sikerült beteggé tenni a mi társadalmunkat, és én nem hiszem el azt, hogy mindig is ilyen beteg volt” – fogalmazott az SZFE egykori rektorhelyettese.

Upor László szerint „ma elég rábökni egy SZFE-s maszkra, holnap egy cipőre, egy hajszínre, egy jellegzetes arcformára és azt lehet mondani, hogy ma ezt utáld, ennek az embernek menj neki, ő tehet arról, hogy neked rossz”.

Arról hogy Vidnyászky Attila, a SZFE-ét működtető alapítvány kormány által kinevezett új elnöke azt nyilatkozta, hogy ők képesek lettek volna a konszenzusra, csak a másik oldal nem. Upor László erre azt válaszolta, hogy: „Nekem nagyon különös azt hallanom, hogy valaki először sípcsonton rúg, beléd döf egy lándzsát, és orrba ver, aztán elkezd jajgatni, mert fáj az ökle, a lándzsája beletört a csontodba és a lába is megfájdult”.

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Porkoláb Zsuzsa
2021. március 03. 21:52
Nem kell rossz irányba menni, ez lesz 1 szabály. 2. szabály: Ne sz.jál padlóra, mert büdös leszel, min gané. Fidesz ha ezt megtenné, rég szétrohadt volna itt minden.
szürkeSzarvas
2021. március 03. 14:19
Ti,Kapor,ugye minderről semmit sem tehettek. A Chartával "kettétépett" országot SEM a "bosszú népe" teremtette. Hanem mi,a gojimok. :)
néhai Ch.Pilot
2021. március 03. 12:55
Igen Upor, sikerült. Nektek.
Saksafar
2021. március 03. 10:51
"Az SZFE-üggyel sikerült beteggé tenni a társadalmunkat" Jól mondod és ti kavartátok a szart, mert semmilyen változás nem fér bele nektek. Az állam tartsa fenn, de ne szóljon bele semmibe, maradjon a ballib akolmeleg, hogy jól félre tudjátok nevelni továbbra is, aki a színész palánták közül befolyásolható. Vidnyánszkyval eszetekben sem volt tárgyalni, ti anélkül is jobban tudtátok mik lehetnek a változtatási pontok, tehát a ti részetekről az "ügy" egy ordas nagy hazugságon alapul. Lehet, már régen ki kellett volna füstölni az szfe-t?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!