Mától tilos a hálapénz

2021. március 01. 07:49

Tavaly októberben derült ki, hogy megtörténik a régóta sürgetett korszakváltás a hazai egészségügyben.

2021. március 01. 07:49
null

Mától kikerül a rendszerből a hálapénz, emelkednek az orvosbérek, valamint a döntéshozói szándék szerint méltóbb, egyben átláthatóbb viszonyok jönnek létre a szektor életében – írta meg az Index. Hozzátették: a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) március 1-jétől ellenőrzi az egészségügyi szolgálati jogviszonyban állóknál a hálapénz elfogadását. Egy olyan főosztályról van szó, amelynek munkatársai azt tesztelik, hogy az orvos, valamint a többi egészségügyben dolgozó elfogadja-e a vesztegetésre kínált pénzt, vagy él-e más felajánlott jogtalan előnnyel.

Hangsúlyozták: az ötven fős szervezet vezetőségének az ellenőrzésekkel, az ún. megbízhatósági vizsgálatokkal nem a csőbe húzás vagy a csapdába csalás a céljuk. Tetten érés esetén az NVSZ hálapénzre specializálódott csoportja feljelentést tesz, majd innen minden ügy egyedi elbírálás alá esik, az ítéletet végül a bíróság mondja ki. A hálapénzt elfogadót akár három évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik. A betegeket elvileg nem fogják vizsgálni, legalábbis nem az NVSZ munkatársai, írja az Index.

A portál leszögezte: érdemes tisztában lenni azzal, hogy a hálapénz adása vesztegetésnek, azaz bűncselekménynek minősül. A betegek ellen ugyanúgy büntetőeljárás indul, ha feljelentés érkezik a nyomozóhatósághoz. Az orvosokat, egészségügyi dolgozókat viszont nem terheli feljelentési kötelezettség. A hálapénzt adó páciens egy évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető, írják.

Fotó: MTI

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tailor
2021. március 02. 12:38
és akkor mennyit ér egy vastagbél daganat műtéte ? vagy egy sürgős szív katéterezés ? ötezer forintot óránként ? brutto.
libbantkommunista
2021. március 02. 05:37
Azért hagytak nekik egy kiskaput.
Janice
2021. március 01. 17:03
Majd hálapénzt miatt leszarják a beteget Mit tud csinálni bárki? Semmit. Ellenőrzik azt aki adja? Vagy van egy orvos aki nem nyalja ki a beteg fenekét az máris feljelentheti, hogy pénzt kért tőle?
Búvár Kund
2021. március 01. 14:50
Túl vagyok egy sztrókon és egy szívinkfartuson. Egyiknél sem fizettem senkinek semmit. Persze betegtársaimat láttam ahogy nyomják a zsebekbe a borítékot, én sosem adtam. Úgy voltam vele, hogy nekem is, és az orvosnak is megalázó lenne. Már 6 éve kb 1, 5 hónapot töltök évente kórházban tehabilitáción. Ott is nyomkodják a boritékokat, orvosnak, gyógytornásznak, fizikósnak, masszőrnek, mindenkinek. Én senkinek semmit. Sosem veztem észre soha, hogy hátrányban lennék a fizetőkkel. Sőt! Nyugodtan ki merem jelenteni én vagyok s legjobb viszonyban az ott dolgozókkal! Nem tudok olyat kérni, amit ne teljesítenének! Szerintem elsősorban az számít, hogy maga a beteg hogyan viselkedik az ottléte során. Ki kell várni ameddig ránk kerül a sor, nem kell előjogokat várni más beteggel szemben. Mert aki hálapénzt ad, nem hálából adja, hanem azért, hogy különb elbánásban részesüljön, mint a másik beteg. Tudomásul kéne venni a betegeknek is, hogy egy kórház nem all-inkluzív szálloda! Az ápolók pedig nem cselédek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!