Merkely: Az a jó vakcina, amit már megkaptunk

2021. február 21. 17:18

Merkely Béla hangsúlyozta: az oltással járó esetleges oltási reakciók össze sem hasonlíthatók a koronavírus-fertőzés okozta megbetegedés esetleges súlyosságával.

2021. február 21. 17:18
null

Az a legbiztonságosabb és leghatékonyabb vakcina, amit már megkaptunk, ezért alapvetően nem kell különbséget tenni az oltóanyagok között – mondta a Semmelweis Egyetem rektora a közmédiának nyilatkozva.

A rektor azt javasolta, hogy mindenki éljen a számára felajánlott oltóanyaggal, hiszen a késlekedéssel megnő az esély arra, hogy elkapjuk a koronavírust. Jelezte, a betegség lefolyása kiszámíthatatlan, és sok fiatalnál is megfigyelhető a betegség súlyos következménye. Beszámolt arról, hogy az egyetemi oltóponton eddig több mint ötvenezren kapták meg az oltást, és eddig csak egy enyhe lefolyású, anafilaxiához hasonló reakcióval találkoztak, amely nem befolyásolta a páciens életét.

Merkely Béla kiemelte, a járványt mindenképpen az oltások számának növelése fogja megállítani, és véleménye szerint a különböző vírusmutánsok kialakulásának is ez fog gátat vetni. Ez a vírus „nem fog velünk maradni”, de ez rajtunk is múlik – mondta. A rektor azzal, hogy az orosz Szputnyik V vakcinát adatta be magának, demonstrálni szerette volna az oltás biztonságosságát és hatékonyságát is, és az oltóanyag kiváló eredményeket mutatott a klinikai vizsgálatokban.

Meg kell mutatni, hogy mi, orvosok is támogatjuk, és magunk számára is biztonságosnak tartjuk ezt az oltást”

– fogalmazott.

Mint mondta, érzékeli azokat a dilemmákat, amelyek a lakosságban felmerülnek a különböző oltóanyagok kapcsán, de úgy véli, ezeknek a vitáknak elébe kell menni. Örömmel tapasztalja, hogy mióta őt az orosz oltóanyaggal beoltották, megnőtt a lakosság bizalma ezen oltás iránt is.

A fertőzés elől nem tudunk elbújni, előbb-utóbb mindenki át fog esni a vírusfertőzésen, és ezt csak az oltások felvételével tudjuk megakadályozni, hiszen ez a védekezési forma a legegyszerűbb, legbiztonságosabb és leghatékonyabb módszer – emelte ki.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Andilla
2021. február 21. 22:28
Anyám épp ma találkozott rokon lányokkal, akik egy miskolci kórházban dolgoznak. Azt mondták, hogy a második oltás után sokan nagyon betegek lettek, így aztán ők nem is engedik magukat megszúratni, és másokat is lebeszélnek róla.
békalepcse
2021. február 21. 21:50
Ajánlanám Zsolt doki legújabb psztját. https://www.youtube.com/watch?v=-e5BAK0uBG8 A kezelésre koncentrálnak.
zara
2021. február 21. 19:58
'Az a legbiztonságosabb és leghatékonyabb vakcina, amit már megkaptunk' hülyeségeket beszélsz...ez is azt mutatja h a tanultság nem egyenlő az intelligenciával... az biztonságos és hatékony amit az idő(legalább 10 év) bizonyitja h az...bárki aki mást mond hazudik....
Takáts
2021. február 21. 18:43
Abban bizakodok, hogy a balliberális oldal idiótái, az oltakozás végére kerülnek. Látva a facebookozók "félelmeit", listázzák Őket, 4 fülük nől, csippet ültetnek be, megváltoztatják a DNS-t stb. Nos ha így folytatják akkor a kormánypártiak, már régen étterembe, üdülni járnak, Ők meg otthon szidják a kormányt. Látszik ez az Index felméréséből, ahol ellenzik a beoltottak esetleges nagyobb szabadságát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!