Oktatási programokkal lépnek fel a lemorzsolódás ellen

2021. február 16. 06:41

A diákok korai iskolaelhagyásának csökkentése volt a célja annak a hároméves projektnek, amelyet a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum valósított meg.

2021. február 16. 06:41
null

Az intézmény az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az oktatást, felzárkóztatást, eszközbeszerzést magában foglaló program eredményeként az intézményekből kevesebb tanuló morzsolódott le. Az Európai Unió támogatásával, a Széchenyi 2020 programból elnyert csaknem 540 millió forintos forrásból az alapkészség-fejlesztést és a korai iskolaelhagyás szempontjait figyelembe vevő infokommunikációs és szakmai oktatást segítő eszközöket vásároltak.

Matematikát, programozást és robotikát oktattak a diákoknak,

és ezt többi között a robotépítésnél, 3D-nyomtatásnál, lézervágásnál, illetve a fa- és fémmegmunkálásnál hasznosították. A programban felmérték a 9. osztályos tanulók kompetenciáját, és ennek eredménye alapján a tanulók mintegy tíz százalékát kis létszámú csoportokban fejlesztették.

Három év alatt 3,3 százalékkal csökkent a korai iskolaelhagyók száma – ez több mint 150 diákot jelentett – miközben az érdemjegyek is javultak. A szakképzési centrum vezetői és pedagógusai közül 220-an vettek részt továbbképzéseken.

A tíz tagintézmény mindegyikében megvalósítottak valamilyen részprogramot,

egyebek mellett roma mentori segítséget nyújtottak a rászorulóknak, előadásokat tartottak a kiközösítés- és zaklatásmentes iskolai légkör megteremtéséért, továbbá nyári táborokat és színházlátogatást, a sikertelenül vizsgázó diákoknak pedig felkészítő korrepetálást szerveztek.

(MTI)

(Címlapkép: Harmadik osztályos tanulók. Fotó: MTI/EPA/Ritzau/Tim Kildeborg Jensen)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2021. február 16. 09:54
Lexikális tudás nélkül másfajta sincs! Ismeretek nélkül nincsen ÖSSZEFÜGGÉSEK meglátása! A számítógép nem Isten, csak egy gép!++++ Magyar Nemzet/Lugas 2021. feb. 6.-12. oldal!!!-Mumus matek, Jancsó Orsolya!!!!!!!!!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!