Száznál is több beteget gyógyított meg a vérplazma-terápia

2020. november 07. 08:25

Új donorokat várnak!

2020. november 07. 08:25
null

A koronavírus-fertőzésen átesett lehetséges donorok jelentkezését várja az OrthoSera kutatócsoport, hogy vérplazma-terápiával segíthessék elő a betegek eredményes kezelését. A jelenleg ismert egyik leghatásosabb eljárás hazai alkalmazásával már több mint száz embert sikerült meggyógyítani – közölte az ITM.

Világszerte növekszik az igény a vérplazmaterápiára, mert ez a támogató gyógymód egyre több súlyos koronavírus-fertőzött esetében bizonyul hatékonynak. A kutatócsoportnak folyamatosan szüksége van új donorokra, mivel az általuk adott anyagból nyerhetők ki azok az antitestek, amelyek segítenek leküzdeni a vírust az emberi szervezetben – írták.

A közleményben idézik Lacza Zsombort, az OrthoSera kutatócsoport vezetőjét, aki kiemelte, hogy felszálló ágban van a járvány, így egyre nagyobb az igény új donorokra. Hozzátette: a plazma fagyasztva csak néhány hónapig tartható el, így az első hullámban begyűjtött mennyiség felhasználásával nagy szükség van az utánpótlásra. Donoronként egy-három egységnyi vérplazmát tudnak levenni, ami azt jelenti, hogy egy donor egy betegen tud segíteni. Csak azoknak a vérplazmája megfelelő, akik már átestek a betegségen, és a vérükben magas maradt az ellenanyag szintje – jelezte.

Vérplazmaadásra az [email protected] címen vagy a +36 70 363 8768-as telefonszámon lehet jelentkezni.

A vérplazmaterápia koronavírussal szembeni alkalmazásának hazai elindításához az ITM és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal nyújtott 113 millió forint támogatást.

(MTI)

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kohntalan
2020. november 07. 11:21
Közel 90-szeres plazmadonor vagyok. De még nem kaptam el a koronát.
illiberator
2020. november 07. 10:54
Tudomásul kéne venni, nincs itt csodafegyver. Csak a fegyelemtől, és a következetes, brutális bírságoktól várhatunk javulást. A magyar ebből ért.
ElBundi
2020. november 07. 09:04
Teljes a káosz. Most akkor mi a megoldás? - vérplazma - orosz vakcina - magyar vakcina - kamilla tea - cseresznye pálinka Itt borul a bili! A médiális járvány ellen csak egy létezik- A propaganda leállítása!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!