Magyar Orvosi Kamara: Történelmi lépés az orvosok bérrendezése

2020. október 03. 17:41

Azzal, hogy a kormányfő elfogadta a MOK bértábla-javaslatát, megteremtette a hálapénzmentes, megfelelő orvosi szakmai munka lehetőségét – jelentette ki a kamara elnöke.

2020. október 03. 17:41

Azzal, hogy miniszterelnök elfogadta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) bértábla-javaslatát, megteremtette a hálapénzmentes, megfelelő orvosi szakmai munka lehetőségét – jelentette ki a MOK elnöke.

A döntés nyomán egy rezidens a jövőben havi 700-800 ezer forint alapbérre számíthat, amely az orvosi karrier során elérheti a 2,4 millió forintot, így megállítható az orvosok elvándorlása – mondta Kincses Gyula.   

A miniszterelnökkel folytatott tárgyalás során az is elhangzott, hogy a béremeléssel egyidejűleg a büntetőjog szankcionálni fogja a hálapénz nyújtását és elfogadását egyaránt – tette hozzá.

Lénárd Rita, a MOK alelnöke történelmi lépésnek nevezte a kormányfőnek a bérrendezésről hozott döntését, amelynek nyomán hetven év után kivezethető a magyar egészségügyet mérgező hálapénz rendszere.

A pontos ütemezéssel kapcsolatban még folynak az egyeztetések, de a háromlépcsős béremelés első, legnagyobb lépése 2021. január elsejével megtörténik, a további két lépcsővel pedig az eléri a Magyar Orvosi Kamara bértábla-javaslatát. A Kamara vezetősége a sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a betegek és orvosok érdeke közös: a biztonságos betegellátás elérése, ami azonban strukturális és financiális változtatások nélkül nem lehetséges.

A most elfogadott bértábla lehetővé teszi, hogy a mostani, önkizsákmányolásra épülő rendszert egy betegbiztonságot garantáló, fenntartható, átlátható egészségügy váltsa fel, és ez eredményezheti a hálapénz felszámolását is. A közel 48 000 magyar orvos érdekképviseletét ellátó Magyar Orvosi Kamara üdvözli a Kormány orvosi bérrendezéssel kapcsolatos döntését, és biztosítja együttműködéséről Orbán Viktor miniszterelnököt.

(MTI)

Kép forrása: origo.hu

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Annalili
2020. október 05. 05:27
Szerintem ne emeljük ki egyik foglgkozást sem (orvos, tanár stb) . A baj, hogy közszférában, állami szférában dolgozók bére általában meg sem közelíti a versenyszféra fizetéseit...hogy előbbi túl kevés, utóbbi túl sok, nézőpont kérdése (is lehet). Nem tudom, létezik-e megnyugtató megoldás...
Rocktoberi
2020. október 04. 18:53
Érdekes , hogy ez a Kincses Gyurcsány egészségügyi államtitkáraként még az egészségügy privatizációjában látta a jövőt és nem a jelentős béremelésben. Akkor valamilyen rejtélyes okból nem volt miből.
makapaka2
2020. október 04. 11:49
Ha most nem ez a kormány lenne hatalmon, ezt a lépést soha nem tudta volna meglépni a Kamara, üres lenne a kassza.
KannibálTatárÚr
2020. október 04. 09:20
Most olvastam. No.-ban az orvosok átlagfizetése 84000 euro. Ez 7000 euro havonta. A minimálbér 1600 euro. Ez 4,4-szeres különbség. Bőven elegendő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!