Dugókat okozhatnak az új kerékpársávok a fővárosban

2020. május 19. 06:42

Nem lesznek tarthatók az ideiglenesen felfestett belvárosi kerékpársávok – írta a Magyar Hírlap kedden.

2020. május 19. 06:42

A lap emlékeztet, hogy a járványügyi helyzetből adódóan a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új kerékpársávokat alakított ki áprilisban a Bartók Béla úton, a Tétényi úton és az Üllői úton, májusban pedig irányonként egy forgalmi sávot lezártak a Nagykörút három kilométeres hosszán az Üllői út és a Váci út között, így ez a szakasz az autósok számára egysávos lett. Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke a lapnak elmondta: alapelvárás, hogy biztonságosan kerékpározható legyen a város, és helyes, hogy ehhez újabb, hiányzó szakaszokat jelölnek ki. Viszont a mostani, hivatalosan is csak ideiglenes felfestésekkel igazából nem oldottak meg semmit.

Ahogy a forgalom visszaépül – és a kormány adatai szerint már most is hetven százalék körüli az autóforgalom nagysága a járvány előttihez képest –, ezek a felfestések nem lesznek tarthatók. Ráadásul sok helyen, például buszmegállóknál a KRESZ-nek ellentmondóan festették fel a jeleket. A forgalmas belvárosi főutakon csak úgy lehet kulturált és balesetmentes közlekedést garantálni, ha újraosztják a közlekedési felületeket, ahogy például a Kiskörúton történt – mondta Dorner Lajos a Magyar Hírlapnak.

(MTI)

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dobrevne
2020. május 19. 10:55
Benéztem, bocs. Münster, 300 000-es populációval, jó összehasonlítási alap egy olyan várossal, ahol az örsön egy nap alatt több ember fordul meg, mint az említett város teljes lakossága
certus
2020. május 19. 10:29
Járjanak többen bringával, mi sem egyszerűbb. Egyetemista koromban bringáztam. Volt hogy bérletet sem vettem mert nem érte meg, olyan ritkán használtam. Aztán dolgozni kezdtem, ahol fel kellett öltözni rendesen. Nem lehet gyűrötten, csapzottan megjelenni. Minket nem visz a főpolgármesteri hivatal előtti sarokig a szolgálati sofőr. Azóta hétvégi bringás lettem. Ami jó. Mert öngyilkossággal ér fel a pöfögő dugó mellett tekerni és a kipufogógázt beszívni. Üdvözlöm a főpolgármester urat az agymenésevel együtt.
Pierre
2020. május 19. 09:44
ezert lett elzavarva tarlos. Hogy elheto iranyban is valtozzon vegre a varos.
zakar zoltán béla
2020. május 19. 09:19
SzürkeGame
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!