DK: A kormány a lehető legkorábbi időpontban zárja be az iskolákat és óvodákat!

2020. március 13. 17:07

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólította fel a kormányt, hogy a koronavírus terjedése miatt a lehető legkorábbi időpontban zárja be az iskolákat és az óvodákat.

2020. március 13. 17:07

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólította fel a kormányt, hogy a koronavírus terjedése miatt a lehető legkorábbi időpontban zárja be az iskolákat és az óvodákat. A DK frakcióvezető-helyettese pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva nem tudott pontos időpontot mondani az általuk javasolt iskolabezárásra. Úgy fogalmazott: ez iskolatípusonként különböző, mert valamennyi felkészülési időt hagyni kell, de elképzelésük alapján néhány napon belül meg kell tenni ezt a lépést. Hangsúlyozta, minden egyes nappal nő a fertőzöttek száma és Orbán Viktor miniszterelnök is arról beszélt reggeli rádióinterjújában, hogy kialakulhatnak csoportos megbetegedések. A kutatások és a tapasztalatok azt mutatják, hogy az oktatási intézmények bezárása a járvány korai szakaszában alkalmas arra, hogy jelentősen lassítsa a fertőzés terjedését – tette hozzá.

A politikus azt is hangsúlyozta, hogy a diákoknak még egy hosszabb iskolabezárás miatt sem szükségszerű évet ismételniük. Arató Gergely azt javasolta, a kormány nyújtson támogatást ahhoz, hogy ahol megoldható, ott a szülők otthonról végezhessék a munkájukat. Akiknek szabadságot kell kivenniük, azoknak pedig adjon pénzügyi támogatást a kabinet, hogy ne veszítsék el a fizetésüket – közölte. Kérdésre válaszolva azt mondta, elképzelhetőnek tartja, hogy az állam közvetlenül adja oda az érintett szülőknek a nekik járó bért, ahogy azt is, hogy ezt az összeget a munkaadóknak utalja el.

Az az állítás alaptalan, hogy a pedagógusokat fizetés nélküli szabadságra kell küldeni, ugyanis ők közalkalmazottak, ezért ha az állam iskolabezárásról dönt, akkor is jár a fizetésük – szögezte le. Hozzátette, a tanárok nem maradnak munka nélkül, mert ahol lehet, ott meg kell szervezniük a távoktatást. Kérdésre válaszolva azt mondta, szerencsére a diákok többségének van számítógépe, vagy mobiltelefonja, amin keresztül képesek részt venni a távoktatásban. Hozzátette, tudják, hogy a távoktatás megszervezése nem egy könnyű lépés, de azt várják el a kormánytól, hogy kezdjen el dolgozni a probléma megoldásán.

Akiket nem lehet bevonni a távoktatásba, azoknak a járvány után kell biztosítani a felzárkózás lehetőségét – közölte. Hangsúlyozta, arról is gondoskodni kell, hogy a szegény sorsú gyermekek továbbra is hozzájuthassanak a napi egyszeri meleg ételhez. Kérdezték, hogy a DK nem aggódik-e azokért a nyugdíjasokért, akik egy iskolabezárás során az unokáikra vigyázva fertőződhetnek meg. Azt felelte, hogy több javaslatot is tettek már az idősek védelmének érdekében, akiket féltenek. Hozzátette, hogy a kisgyermekek legkönnyebben akkor kaphatják el a vírust, ha közösségben vannak, nem pedig akkor, amikor a nagyszüleikkel.

(MTI)

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2020. március 14. 22:16
https://www.evangelikus.hu/keres-a-mee-gyulekezeteihez
zakar zoltán béla
2020. március 13. 19:52
Arató a mar-Kos leány!
kitiltott
2020. március 13. 18:37
Nincs még egy olyan ország ahol 10 napja jelen van a koronavírus de "csak 19 fertőzött van" és abból csak 4 magyar állampolgár.. Ez is bizonyítja hogy a kormány jól végzi a dolgát, ha teccik ez a ballib csürhének ha nem. Imádkoznak az első magyar halottért hogy bizonygathassák hogy nekik van igazuk
villogókékfog
2020. március 13. 17:54
"Oktatási szünetet csak a kormány rendelhet el, de az iskolaigazgatók saját hatáskörükben hazaengedhetik a gyerekeket." Dk, szöverértés megy? Hülye buzik vagytok, szartok ti mindenre, főleg ránk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!