Kásler: A kormány a betegségek megelőzésére helyezi a hangsúlyt

2019. november 04. 09:52

Ezért az egészségügyi fejlesztések egyik irányvonala az alapellátás javítása – mondta el az emberi erőforrások minisztere.

2019. november 04. 09:52

A kormány a betegségek megelőzésére helyezi a hangsúlyt, ezért az egészségügyi fejlesztések egyik irányvonala az alapellátás javítása – mondta az emberi erőforrások minisztere hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Kásler Miklós közölte: a kormány több mint 10 milliárd forinttal támogatja csoportpraxisok létrehozását, hogy egy-egy földrajzi egységben a különböző orvosi szakmák együtt dolgozhassanak. Az alap- és szakellátásban dolgozó fogorvosok pedig havi fix összegű díjemelést kapnak, mert míg a családi orvosok jövedelme folyamatosan emelkedett, az övék ezzel nem tartott lépést – tette hozzá.

A miniszter beszélt arról is, hogy átalakították a sürgősségi ellátást, megalkották az öt nemzeti programot és folyamatosan fejlesztik az Országos Mentőszolgálatot. Utóbbi részeként új mentőállomásokat építettek és újítottak fel, de megújult a mentőgépkocsipark és a felszereltsége is – fűzte hozzá. Tovább bővül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT): januártól minden beteg egészségügyi adatait egy helyen érhetik el a betegek és a kezelőorvosok egyaránt – tudatta.

A miniszter szólt arról is, hogy a sebészek érsebésszé átképzésének támogatására Bakay Lajos-ösztöndíjat hirdettek meg, hogy jövőre a budapesti érsebészeti centrumok folyamatos ügyeleti ellátásban működhessenek.

Kásler Miklós a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kitért arra is, hogy nő a traumatológiai ellátás állami támogatása, a fix díjakra ebben az évben 3,4 milliárd forintot, jövőre pedig további 10 milliárd forintot fordít a költségvetés.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pala28
2019. november 04. 14:51
Ehhez a lusta generációnak ki kell halnia. A begyöpesedett tudatúaknak legfőképpen. Egészséges életmódot, csak egészséges mentalitással lehet elérni, ami az ország egy bizonyos (nagyobb) hányadára nem lehet mondani, még erős túlzással sem. De mondjuk a szűrővizsgálatokkal is lehetne kezdeni, hogy ne hónapok legyenek a várakozási idők és plusz valamivel rugalmasabbak lennének a vizsgálatok időpontjai.
Rasdi
2019. november 04. 14:36
A betegségek megelőzésével inkább a társadalomnak kell törődnie, mint az egészségügyi ellátó szervezeteknek. Az egészségügy még a konkrét betegek megfelelőellátását sem tudja megfelelően biztosítani. (Teszem azt a fogászati ellátás oly mértékig a magánellátás területére van terelve, hogy a kerületi "Kisokos" egészségügyi ellátást ismertető részében fogászati rendelés nem is létezik. Számomra ez most érdekes volt a háromnapos munkaszüneti időszak alkalmából.)
citizen12
2019. november 04. 12:14
"A kormány a betegségek megelőzésére helyezi a hangsúlyt" Hasznos dolog, egyértelmű. De a sport, az rendszeres testmozgás kultúrájának kialakítása lehetne valódi a megoldás. Amíg ilyen mozgáskerülő, dohányos, egészségromboló életmódot él a magyar társadalom nagyobbik része (pl. a 4. leginkább elhízott nemzet, már több éve ismétlődő statisztikák szerint) , addig feneketlen kút az egészségügy. Nincs annyi pénz, hogy ezt a temérdek beteget ellássák. Egy egészséges, sportos társadalomban jóval kevesebb a beteg. Talán elég is lenne rá a mai ráfordítás és egészségügyi dolgozói állomány.
ökobetyár
2019. november 04. 10:54
Jó, majd megyek az egész családommal a Puskás-stadionba futni! - Az semmi, én akkora balek vagyok, hogy bementem vizsgálatra, mire felül bedugtak egy Bergmann-csövet, alul kihúzták és azt mondták, rendben, milyen urnát választok? - Az semmi, én akkora balek vagyok, hogy bementem műtétre, mire az aortám bekötötték a végbelembe, a végbelemet pedig a fülembe és kitoltak a hullaházba, mert elfelejtettem a borítékot. -Az semmi, én akkora balek vagyok, hogy összecseréltek a műtőben, mert veszekedtek a sebészek, de mázlim volt, mert a boncnokok is veszekedtek a hullaházban és visszacseréltek az eredetire. - Az semmi, én akkora balek vagyok, hogy mikor beálltam rendőrnek, megbírságoltam egy pacákot 300 pénzre, de bevittek műtétre, hát nem fölismert a sebész! - Az semmi, én akkora balek vagyok, hogy műtét előtt megkérdezték, miért zöld a köpenyük? Hogy nyugtasson, mondtam, de kijavítottak, hogy mert jól fest rajta a piros vér, vazze. -Maga ki van száradva! Meg kell innia napi 2 liter folyadékot! -Vöröset vagy fehéret? - Az semmi, én akkora balek vagyok, hogy rám jött a hőhullám, erre elmentem a patikába és kértem vény és ész nélkül kiadható vietnámi mindenrejót tíz ezer forintér, de aztán kiderült, valaki bekapcsolta a fűtést. - Az semmi, én akkora balek vagyok, hogy hívtam egy betegszállítót, leperkáltam 3,3 pénzt, de kiderült, átfestett zöldséges autó volt, piros kereszttel. -Az semmi, én akkora balek vagyok, hogy leküldtek tejért, mire én hoztam 100 liter tejszerű folyadékot, de jól jött, mert éppen meszeltünk. - Az semmi, én akkora balek vagyok, hogy vettem egy marhahús leveskockát, amin az állt, hogy csak 0,2% marha és a többi marha én vagyok. - Az semmi, én akkora balek vagyok, hogy a piacon számlát akartam kérni a marhahúsról, de a hentes azt mondta, kérjek számlát a marhától. - Az semmi, én akkora balek vagyok, hogy leküldtek teáért, de iszonyú íze volt, vissza vittem, hogy milyen teát adtak, de azt mondták, rá van írva: Szar a Lé (Sara Lee). - Az semmi, én akkora balek vagyok, hogy a feleségem azt mondta, kész vagy már a fürdéssel, mire én, már régen, mire ő, ez neked fürdés?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!