Potápi: A határon túli magyarság a kormány mellett áll

2018. szeptember 23. 08:55

A kormány 550 óvodát épít vagy újít fel határon túli, magyarok lakta településeken, a Felvidéken például ezen a héten hat óvodát adtak át – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

2018. szeptember 23. 08:55

A határon túli magyarság a kormány családpolitikája mellett áll – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Dombóváron, a családok évéhez kapcsolódó rendezvényen. Potápi Árpád János a Fidesz és a Civil Összefogás Fórum helyi szervezetének családi napján mondott köszöntőjében hozzátette: „a család egy férfi és egy nő kapcsolatán alapul, és gyermekeinket is úgy képzeljük el, hogy ilyen családokban kell felnőniük”.

Az, hogy meg akarjuk védeni a családjainkat, „normális emberi gondolkodás” – jegyezte meg a nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Szent Orsolya Iskolaközpontban tartott eseményen. Kitért arra is, hogy a nemzetpolitikai államtitkárság a családpolitika határon túli feladatait végzi, ennek keretében hirdették meg a határon túli magyar családok éve programot. A program eredményei között említette, hogy a kormány 550 óvodát épít vagy újít fel határon túli, magyarok lakta településeken, a Felvidéken például ezen a héten hat óvodát adtak át.   

Utalt rá, hogy a Fidesz-KDNP 2014-ben a határon túlról érkezett levélszavazatok 94 százalékát, 2018-ban 96,8 százalékát kapta. Úgy fogalmazott: „a kultúránk a zsidó-keresztény hagyományokra épülő keresztény kultúra, amiből mi nem is szeretnénk engedni”. Hozzáfűzte, akkor sem, ha „Európa nyugati felén ultranacionalista, radikális jobboldali szervezetként állítanak be minket”.    

Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára többi között arról beszélt, hogy a népességfogyás már harminc éve ismert Magyarországon, és ma ez a legnagyobb kihívás az ország előtt. Emlékeztetett: a kormány a családok évében, január 1-én életbe lépett családtámogatási csomagjának keretében több, gyermekvállalást segítő intézkedést tett. Ezek között említette a gyermekvállaláshoz kapcsolódó diákhitel-kedvezményeket és a kétéves hallgatói gyed bevezetését.

Az 1980-as években a nők átlagosan 21 évesen szülték meg első gyermeküket, ma ez az életkor 30 év; fontos lenne, hogy fiatalabb korban szüljenek a nők, mert különben kisebb eséllyel születik meg a második és a harmadik gyermek a családban – mondta. Közölte: a gyermekvállalást segíti az is, hogy január 1. óta a harmadik gyermek után az állam egymillió forintot átvállal a jelzáloghitelekből, amelyek minden további gyermek után egy-egymillió forinttal csökkennek.

Szólt arról is, hogy ma már a határon túli magyarság számára is létezik a babakötvény és az anyasági támogatás. „Jól látható, hogy a kormány törekvéseinek van eredménye, húsz éve nem volt olyan magas a házasságkötések száma, mint tavaly, és húsz százalékkal sikerült növelni a gyermekvállalások arányát a 2010-2011-es mélyponthoz képest” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

(MTI)

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mbear
2018. szeptember 23. 20:32
Mindenre van itt pénz. MINDENRE. Csak amire kéne, arra nincs. Nem baj, szállítják a biztos szavazatot, ez a lényeg.
Szívemből magyar
2018. szeptember 23. 12:46
Óvoda, iskolaépítés nem a szlovákok, románok, szerbek feladata lenne? Nálunk is vannak pl. a Békésben óvodák, iskolák, amiket a románok építettek és tartanak fenn? Kötve hiszem.
Andre1bp
2018. szeptember 23. 12:08
A magyar kormány egy népszavazás kapcsán éppen beleszólt egy másik ország belügyeibe? A romániai melegek helyében keményen ráterelném erre a figyelmet, egy jó kis magyarellenes akcióval, így a románok a szuverenitásukkal lesznek elfoglalva, a magyar kisebbséggel és nem a népszavazással. :)
koronaszepe
2018. szeptember 23. 10:33
A Felvidékiek lassan jobb anyagi helyzetben vannak, mint az anyaországbéliek. Nem pontosan értem, miért nem Ők támogatják az anyaországiakat?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!