Hornung: A kormány a jövőben is az otthonteremtés segítésére törekszik

2018. május 04. 17:00

Az államtitkár hozzátette: a Központi Statisztikai Hivatal pénteken publikált adatai azt mutatják, hogy az idén az előző évekhez hasonlóan az új építésű lakások számának folyamatos növekedésére lehet számítani.

2018. május 04. 17:00

A hamarosan felálló új kormány is a lakosság otthonteremtésének segítésére és az ország demográfiai mutatóinak javítására törekszik, hiszen ez a két elem szorosan összefügg – mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára pénteken Budapesten, a Lakás Konferencia 2018 című rendezvényen.

A portfolio.hu által szervezett konferencián az államtitkár hozzátette: a Központi Statisztikai Hivatal pénteken publikált adatai azt mutatják, hogy az idén az előző évekhez hasonlóan az új építésű lakások számának folyamatos növekedésére lehet számítani. A KSH pénteki közlése szerint az első negyedévben a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 9850 volt, 3,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. 

Banai Ádám, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója a lakásárak emelkedéséről elmondta, hogy a magyar piacon egyelőre nem kell úgynevezett ingatlanpiaci boomtól tartani. Közölte, a jegybank folyamatosan figyeli országos szinten és az egyes régiókban az ingatlanárak emelkedését az ország gazdasági teljesítményével párhuzamosan.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nicolas
2018. május 06. 00:19
A nővéreim árat fizetnek az interneten 128 és 217 euró között óránként. 3 hónapig dolgozik, de a múlt hónapban 28497 eurót ért el, és csak pár óra van az interneten. ez az oldal ... >>>>>>>>>>>> https://goo.gl/yWNPyY
balbako_
2018. május 04. 18:00
Helyes.!
matykox
2018. május 04. 17:49
Csípjük ezt a leánykát :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!