KSH: Egyre többen dolgoznak, rekordalacsony a munkanélküliség

2018. január 04. 10:32

A munkavállalók számában növekedést, a munkanélküliek között pedig csökkenést mért a Központi Statisztikai Hivatal tavaly szeptember és november között. Varga Mihály rámutatott: 2010 óta 750 ezerrel növekedett a foglalkoztatottság Magyarországon.

2018. január 04. 10:32

A tavaly szeptember-novemberi három hónapban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 450 ezer volt, 36 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,3 százalékponttal 68,8 százalékra emelkedett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal. Egyúttal közölték: a tavaly szeptember-novemberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 30 ezerrel, 178 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,8 százalékra csökkent.

Növekvő foglalkoztatottság

Az elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottak száma 85 ezerrel nőtt egy év alatt, a közfoglalkoztatottak száma 38 ezerrel, a külföldön dolgozóké 11 ezerrel csökkent. Más megközelítésből a munkavállalók számának éves növekedése a munkanélküliek 30 ezres csökkenéséből és a munkaerőpiacra frissen belépő 6 ezer aktívvá lett lakosságból táplálkozott.

A 15-24 éves fiatalok körében a foglalkoztatási ráta 29,6 százalékos volt. Az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak, a 25-54 évesek között a foglalkoztatási ráta 1,2 százalékponttal, 84,2 százalékra nőtt. Az idősebb, 55-64 éves korosztályba tartozó foglalkoztatottak száma lényegében stagnált, foglalkoztatási rátájuk 1,5 százalékponttal, 52,5 százalékosra javult. A 20-64 éves korcsoportban, amelyre az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, a foglalkoztatási ráta 1,4 százalékponttal, 74,0 százalékra nőtt, a férfiaknál 82,0, a nőknél 66,1 százalékos volt.

A 15-64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 46 ezerrel nőtt egy év alatt tavaly szeptember-novemberre, amiből 23 ezer a munkanélküliek számának csökkenéséből és 23 ezer a munkaerőpiacra frissen belépőkből eredt. A foglalkoztatási ráta 2,2 százalékkal 76,1 százalékra emelkedett. Ebben a korosztályban a női foglalkoztatottak létszáma 8 ezerrel csökkent, de foglalkoztatottsági rátájuk 0,5 százalékponttal 61,7 százalékosra emelkedett.

Rekordalacsony munkanélküliség

Eközben 30 ezerrel csökkent a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest: most 178 ezren vannak állás nélkül, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,8 százalékra csökkent.

A 15-24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 1,3 százalékponttal, 10,4 százalékra csökkent, a munkanélküliek egyötöde ebből a korcsoportból került ki. A 25-54 évesek munkanélküliségi rátája 0,5 százalékponttal, 3,4 százalékra, míg az 55-64 éveseké 0,8 százalékponttal, 2,9 százalékra csökkent. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,3 hónap volt, a munkanélküliek 42,5 százaléka legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélküli volt – tette hozzá a jelentés.

A 15-74 éves férfiak körében 23 ezerrel, 87 ezerre csökkent a munkanélküliek száma, a munkanélküliségi ráta pedig 1,0 százalékponttal, 3,4 százalékra mérséklődött. A nők munkanélküliségi rátája 0,3 százalékponttal, 4,3 százalékra esett a munkanélküliek számának egy év alatt 7 ezres csökkenésével 91 ezerre. Jelentésében a KSH közölte, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma egy év alatt 5,7 százalékkal, 258 ezerre csökkent.

Varga: Közel a teljes foglalkoztatottság

A mérések kezdete óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség, ami azt jelenti, hogy egyre közelebb van a teljes foglalkoztatottság Magyarországon – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán csütörtökön, a KSH fenti adatait kommentálva.

Korábban ilyen nem volt, hogy aki Magyarországon képes és szeretne dolgozni, annak van lehetősége a munka világába visszakapcsolódni – hangsúlyozta a miniszter.  Az adat európai összevetésben is rendívül jó, az uniós tagországok között Magyarország élen jár a foglalkoztatásban – tette hozzá. A kormány a következő években is arra fog törekedni, hogy tovább bővítse a foglalkoztatást.

Varga Mihály rámutatott, a foglalkoztatás dinamikus növekedésével a 2010-es kormányváltás óta mintegy 750 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. A növekedés döntően a hazai versenyszférában következett be, ahol 570 ezerrel nőtt a létszám. A 68 százalék fölötti foglalkoztatási ráta azt is jelenti, hogy van még tartalék a munkaerőpiacon – mondta, hozzátéve: a közfoglalkoztatásban dolgozók száma az elmúlt hónapokban csökkent, elősegítette ezeknek az embereknek az elsődleges munkaerőpiaci visszatérését. Egyre kisebb arányú lesz a közfoglalkoztatás a következő időszakban – jelezte.

Kijelentette: az országban jelenleg meglévő 60 ezer bejelentett üres álláshely feltöltésére nem a külföldi munkavállalók bevándorlása a megoldás, hanem azt a belföldi tartalékokból kell megoldani. Erre van tartalék a magyar gazdaságban – hangsúlyozta.

(MTI)

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2018. január 06. 03:44
Rekordalacsony a munkanélküliség, egyre többen dolgoznak. Külföldön.
hazug politikusok
2018. január 04. 14:32
A KSH megnézhetné a NAV adatait. 2015-ös naptári évet 3.6 millió ember adott be bevallást 2016-ős naptári évet 3.7 millió ember készített bevallást. 700 ezer ember él kint tartósan külföldön és őket is beleszámolják.
2018. január 04. 12:53
"Egyre többen dolgoznak" lehet olvasni, és szinte elérzékenyül az ember ennyi jó hír hallatára. Hát nem szép az élet? Ennél már csak az lenne a jobb hír, ha azt lehetne olvasni, hogy a munkát vállalók a fizetésükből már meg is tudnak élni.
Apáczai
2018. január 04. 12:20
Ma még csak félázsiai, de nagyon várom a folytatást, mert úgy látom, hogy töretlenül tartunk a szingapúri meg a dél-kóreai, nb. ázsiai gazdaságfejlesztés nyomvonalán. Van még mit tanulni tőlük. Hát akkor hajrá magyarok! Irány az ázsiai gazdaságszervezési modell.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!