Megmenekülhet a bajba jutott hospice ház

2017. november 04. 15:56

Pénzhiány miatt nemrég a bezárás szélére került az ország egyetlen hospice háza – szombaton azonban kiderült, Balog Zoltán utasítást adott az egészségügyi államtitkárnak a ház működéséhez szükséges források előteremtésére.

2017. november 04. 15:56

Az emberi erőforrások minisztere utasítást adott az egészségügyért felelős államtitkárnak, hogy biztosítsa a Magyar Hospice Alapítvány működéséhez szükséges forrást – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton, az MTI-vel.

A tárca közleményében hangsúlyozta továbbá, hogy a miniszter egyúttal az alapítvány figyelmét is felhívta a felelős működésre.

Az Emmi egészségügyi államtitkársága csütörtökön azt közölte, hogy vizsgálják az alapítvány támogatási kérelmét. Úgy fogalmaztak, elismerik a Magyar Hospice Alapítvány szakmai munkáját és társadalmi jelentőségét, éppen ezért az elmúlt három évben már 25 millió forint támogatást kapott az alapítvány.

Korábban a sajtóban és ellenzéki pártok nyilatkozataiban is megjelent: a Magyar Hospice Alapítvány tájékoztatása szerint heteken belül bezárhatják az ország egyetlen, gyógyíthatatlan felnőtt betegeket ápoló hospice házát, mivel nem áll rendelkezésre a működéshez szükséges pénzügyi fedezet.

(MTI)

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MondottamBocsánat
2017. november 05. 07:21
Nem 100+10 haldokló ,rákos beteg van Mo.-n.A többieket jó esetben otthon a család ápolja,fizika és lelki, anyagi eröi határán.A többség lepukkant elfekvöben vegetál,aminek javitása sokkal fontosabb lenne mint a" kirakat" hospice hypolása.
noMores
2017. november 05. 06:54
Ehhez az kellett, hogy a nem kormanyseggnyalo media foglalkozzon az uggyel. Azert durva, hogy igy mukodik a rendszer...
Marula
2017. november 04. 21:40
Ebből sem jött ki sajnos túl jól a kormány. 3 év alatt 25 misi kevés. 1 ilyen intézmény az egész országban kevés. Nem.is értem miért nincs több.
Lotti
2017. november 04. 18:48
A kormány kicsit későn eszmélt. A közvélemény a - méltán támogatandó - ügy mellé állt. Végül is a költségvetés szempontjából inggombokról van szó. Több mint bűn, hiba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!