Balog: A hétéves kormányzás eredményeinek megvédése lesz a téma Kötcsén

2017. szeptember 02. 12:19

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is megérkezett a most szombaton Kötcsén megrendezésre kerülő Polgári Piknikre, ahol elmondása szerint szó esik majd a Brüsszellel való küzdelem tétjéről is.

2017. szeptember 02. 12:19

Eddig csak annyit tudtunk a szombaton megrendezésre kerülő kötcsei Polgári Piknikről, hogy Németh Szilárd levest főz – a kóstolók alapján igen ízleteset. Most Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is megszólalt a találkozóval kapcsolatban, aki az újságíróknak kifejtette, hogy az elmúlt hét év eredményeinek megvédése lesz a fő téma a Somogy megyei összejövetelen.

A Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényének helyet adó Dobozy kúria előtt a miniszter, egyben az alapítvány elnöke azt mondta: a találkozó fő üzenete, hogy „mi az, amit hét év kormányzás után meg kell védenünk, hogy továbbra is sikeresek tudjunk lenni”.

Többek között arról is szó lesz, mi a Brüsszellel való küzdelem tétje, valamint arról, egy gyarapodó országban élhessenek a magyarok – tette hozzá. A miniszter két könyvvel a kezében érkezett: Jókai Anna Átváltozások című művét, és egy, a kormány családpolitikájának eredményeit bemutató kiadványt mutatja majd be a találkozó résztvevőinek.

(MTI)

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2017. szeptember 02. 23:14
Sajnso 7 év alatt sikerült a magyar embereket olyan szintű szervilizmusba, seggnyalásba, térdencsúszásba taszítani, hogy Kádár alatt nem láttunk ilyet. Ez a kritikátlan takonygerinc, az igazi seggarcú tányérnyalás, az ember okádni tud, hogy tényleg ide jutottak az emberek? Hogy tapsikolnak egy hatalommániás baromnak, benyelik azt a mérhetetlenül alacsony színvonalú, proliknak készült propagandát, amitől már egy óvodás is a falnak megy? Tényleg ezek a vívmányaitok, basszátokmeg? A magyar becsület meg a gerinc gyakorlatilag nem létezik? Ellenben a mutyi, a kenés, a nyalás, az urambátyámozás, okosbamegoldás, kérdések elől menekülés hungarikum lett. Egy gyökér, beszari tolvaj banda lett belőletek, balog elvtárs. Nézegessetek archív orbánt, hogy tudjátok, valaha volt egy harcos demokrata is köztetek...
Mindjárt
2017. szeptember 02. 18:07
Mit nyávogtok ostoba fidesz birkák? A saját szenylapotokban megírtátok, hogy nyelveztek, sokat nyelveztek: Orbán János Dénes a Magyar/Felcsúti Idők jeles szerkeztője írja, hogy „kihúztuk a nyelvünket mások ülepéből”. http://mandiner.hu/cikk/20170826_orban_janos_denes_bucsu_holland_modra Ha ti mondjátok, hogy kihúztátok a nyelveteket mások ülepéből akkor el is kell hinni nektek, hogy nyelveztétek mások ülepeit. Magyarán, nagyon sok segget nyaltok.
Akitlosz
2017. szeptember 02. 17:38
"Balog: A hétéves kormányzás eredményeinek megvédése lesz a téma Kötcsén" Na és melyek is ezek az eredmények? És mitől kell megvédeni azokat?
katus
2017. szeptember 02. 17:21
2017. 09. 02. szombat A hétvégén melegszik a kötcsei pörköltszaft – „A családpolitika és a keresztény értékek védelme áll majd az idei polgári piknik középpontjában” http://zsurpubi.hu/shared/hire.. Immár semmi kétség, a Magyar Időkben lehet a legszórakoztatóbb interjúkat olvasni. A lap hasábjain naponta szólalnak meg a Fidesz prominens politikusai, akik mindig akkorát mennek, hogy az ember egyből átnavigál különböző orvosi oldalakra, hogy utánanézzen, az ott produkált tünetek milyen pszichoszomatikus betegségekre utalhatnak. A kormánypárti agyfúrás egyik fontos eleme, hogy mindig olyan kijelentéseket tesznek, amiről épeszű, ebben az országban vergődő ember nem hiheti el, hogy komolyan gondolják. Pedig de. Ezúttal Balog Zoltán kanonizálta saját magát és pártjának tagjait, hiszen megtudhattuk, hogy „a családpolitika és a keresztény értékek védelme áll majd az idei polgári piknik középpontjában”, amelyet a hétvégén tartanak Kötcsén. Ha valaki nem tudná, ez a Fidesz Balatonszárszója, a holdudvar közös pörköltzabálásának epicentruma. A NER legtekintélyesebb figurái gyűlnek itt össze évente, s természetesen – úgy, mint mások a fogkefét – magukkal viszik a hátsó fertályukat folyton tisztító utánfutókat. Így verődik össze egy olyan keresztény-konzervatív-polgári társaság, mely tagjainak még a pálinkától bűzlő lehelete is isteni kinyilatkoztatás. Az egymás bő nyállal való körbeáztatásáról így nyilatkozott Balog a Magyra Időknek: „A kötcsei közösség, az a körülbelül ötszáz ember a gazdaság, a tudomány, a kultúra, az oktatás világából, az egyházi életből, jóban és rosszban egyaránt támogatónk volt, és akkor is, amikor valami gondot, problémát láttak. Értünk haragszanak, nem ellenünk. Azt szeretnék, ha jobban mennének a dolgok, és az efféle bírálatra minden kormánynak szüksége van, nekünk is. Tehát az elégedetlen, bíráló hangokat én egyáltalán nem tartom kiiktatandónak. Ellenkezőleg! Minden kritikát meg kell hallgatni, főleg ha ilyen tekintélyes emberektől érkezik. Ebből a szempontból Kötcse minden évben arról is szól, hogy megméretjük magunkat a barátaink előtt.” A fő esemény, az orákulum természetesen a legtöbb nyállal áztatott sztár: Orbán Viktor. Az ő beszéde adja meg az alaphangot a fideszes médiamilíciák partizánjainak, akik az itt elhangzott, tartalommentes mondatokat hosszú hónapokig böfögik majd vissza az éterbe. Most úgy tűnik, a keresztény értékeken, és a családokon lesz a hangsúly. E két nagyon fontos téma tálalására pedig kapásból van két nagyon alkalmas ember: az időnként bárok kanapéján élvezkedő Halász, és a szóban forgó Balog Z., a lelkész, aki szerint Jézus adta nekünk a tízparancsolatot. Falnak egyet közösen, s miközben pörköltszaft csorog az arcukon, megállapítják, milyen rohadt jól kormányoznak, lefektetnek még pár habonyi alapot az őszi, fokozódó gyűlöletkampányhoz, Magyarország pedig egyenes úton halad a családbaráti princípium megvalósítása felé.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!