Szalai Vivien, a Story főszerkesztője lesz a TV2 hírigazgatója

2016. február 09. 10:53

Szalai Vivien fogja vezetni a TV2-nél az újonnan megalakuló Aktuális Műsorok Igazgatóságát – jelentette be a TV2. Szalai jelenleg a Story című bulvármagazin főszerkesztője, és írt néhány „botránykönyvet” is, például Zuschlag Jánosról vagy Stohl Andrásról.

2016. február 09. 10:53

Szalai Vivient, a Story című bulvárlap főszerkesztőjét igazolta le hírigazgatónak a TV2. A csatorna közleménye szerint Szalai Vivien vezetésével márciustól megalakul az Aktuális műsorok igazgatósága, amelynek feladata a TV2 Csoport csatornáin futó hír és aktuális műsorok bővítése és megújítása.

Szalai 2003 és 2011 között a Színes Bulvár Lap, újabb nevén a Bors újságírója volt, majd a Story-nál lett rovatvezető, később vezető szerkesztő, majd 2014 nyarától főszerkesztő. Több „botránykönyvet” is írt, például Zuschlag Jánosról, Stohl Andrásról, vagy épp Keleti Györgyiről. Volt, hogy pert is indítottak ellene, mert állítólag valótlanságok szerepeltek a könyvekben – idézi fel az Index.

A TV2 azt is bejelentette, hogy új napi-közéleti háttérműsort indít, amelynek a műsorvezetője Azurák Csaba lesz.

 

Fotó: Ruff István

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viator
2017. január 25. 17:59
Az RTL Klubnál már csak egy kávét kérnek... Vajna gondolom Pákót nevezi ki annak a bizottságnak az élére, ahol eldől, kik a beszédhibás és kit lehet képernyőre engedni.
Strassnoff Ignác
2016. június 27. 19:14
Esze semmi, dugd meg jól! Ránézésre is az a típus, akit az eszéért szoktunk szeretni. Főleg mi pasik... A szakmai múltja meg valami csodás! Kár, hogy taknyos kora okán lemaradt arról, hogy a kivételesen színvonalas Kacsa Magazinnál legyen zseniális újságíró. Viszont így is megcselekedte, amit a haza megkövetelt, hisz olyan kiváló lapoknál futott be karriert, amikkel csak azért nem törli normális paraszt a seggét, mert a tescós klotyópapír olcsóbb és tisztább. Az irodalmi munkássága vetekszik az újságírói ténykedésével. Fantasztikusat alkotott egy szarházi tolvajról, egy drogos, alkoholista szarháziról, a többi műve leginkább a kurvák mindennapjai körül játszódik. Ez utóbbiakat legalább senki sem támadta azért, mert tele van hazugságokkal. Hiába no, az oknyomozó riporter kellőképp elmélyedt a témában.. Na most ezt a zseniális cuncimókust kinevezik az ország 2 legnézettebb televíziója közül az egyiknél hírigazgatónak... Hmmm... Aztán meg majd nem győznek csodálkozni, ha a rossz-nyelvek elkezdik mondogatni, hogy ott is térden állva lehet jó beosztásba kerülni. Pedig nyilvánvalóan kizárólag az országunkban szinte egyedülálló szakmai tudása az oka a kinevezésének. Talán kissé közrejátszhat a megfelelően hazafias gondolkodás is. Öröm látni egy önerejéből sikeres magyar nőt. Sajnálatos mód nem olyan gyakori ez, mint kellene. Bár Cicciolina 87-ben bejutott az olasz parlamentbe, tehát a médiában azért volt már példa Szalayhoz hasonló zsenire...
Strassnoff Ignác
2016. június 27. 19:14
A nemzeti szar jobb ízű, mint a nem nemzeti szar. Úgy 13 éve nincs tévém se. De mikor netán elém kerül a 2 legnézettebb magyar tévé, mivel a "sztárjaikat" nem ismerem pofára, így ha egy órát bámulnám, akkor se tudnám megmondani, hogy melyiket látom, ha nem lenne a sarokban a logó. Örvendetes, hogy kifinomult kultúra-ítészek szerint lényeges különbség van a kettő közt. Mert ugye az egyiken reggel ostobaszőkekurvásplázapicsásnyálascsevely megy, a másikon meg ostobaszőkekurvásplázapicsásnyálascsevely megy. Az egyiken tehetségkutatós gagyi szar megy, a másikon meg tehetségkutatós gagyi szar. Az egyiken valóságshow trágya megy, a másikon meg valóságshow trágya megy. Az egyiken a 80-as évek szarért-húgyért vett unalomig ismételt nyugati szemete a hét, a hónap, az év filmje, a másikon ugyanaz. Micsoda különbségek.... Érdekes mód az egyikkel semmi baj se volt, a másik mocskos szar, takarodjon a picsába a magyar ugarról! Az egyik derék közteherviselő, a másik fizessen 50%-os extra adót! Mert úgy igazságos... Aztán a renitensebb is ritkította kissé az Orbán-Mészáros-Habony és egyéb tolvaj cigányok viselt dolgairól szóló beszámolóit és máris nem kell extra adót fizetnie, mert így igazságos... Ezt vallja a birkanyáj, mint a szentírást. Egy hét alatt átírták a közteherviselés fogalmát.. Akiknek meg nem tetszik, azok köpködik. De jórészt meg tudják mondani, hogy mi volt a legutóbbi szuper műsor 37465-dik részében. Talán azt kéne tenni, amit nagyon kevesen teszünk. Szarni az összes tévére. (Maximum tematikus csatornát nézni, azt is leginkább este 11 után.) Az agymosás se lenne ilyen hatékony, meg talán idővel a kulturális igény is Győzike kalandjai fölé emelkedne. Tudom, álmodozok... Eszik a szart nagykanállal, aztán vitatkoznak az ízén...
balbako_
2016. április 15. 09:13
Már különb, mit a Retek tv.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!