A fiatalok lakhatásában egyetért a HÖOK és a Fidelitas, az egyetemi politizálásban nem

2015. október 28. 16:41

Több, fiatalokat is érintő témáról tárgyalt a Fidelitas elnöke és a HÖOK vezetője. Abban egyetértettek, hogy segíteni kell a fiatalok lakhatását, illetve abban is, hogy biztosítani kell az ingyenes wifit a felsőoktatási intézményekben és a kollégiumokban. Abban viszont nem, hogy be kell-e engedni a pártszervezeteket az egyetemekre: a Fidelitas szerint igen, a HÖOK szerint nem.

2015. október 28. 16:41

A fiatalok lakhatási problémáinak kezeléséről, az egyetemi, főiskolai és kollégiumi ingyenes wifiről, valamint a politikai ifjúsági szervezetek felsőoktatási jelenlétéről egyeztetett a Fidelitas és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK): bár az utóbbi ügyben eltérő az álláspontjuk, a lakhatás és az internetelérés fejlesztésében – mint azt a szervezetek vezetői szerdán elmondták – közös nevezőre jutottak.

Kollégiumok, gólya- és fecskeházak

Böröcz László, a Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke a fővárosban tartott sajtótájékoztatón kifejtette: a lakhatási problémák kezelését célul tűző, a teljes állással nem rendelkező felsőoktatási hallgatóknak szóló Gólyaház-programjuk lényege a jelenlegi kollégiumok felújítása és újak építése. Az erre épülő Fecskeház-programban pedig a már teljes állással rendelkező fiatalok vehetnének részt akár az egyetemi éveik alatt, akár az után, illetve azok is, akik a középiskola után dolgozni kezdenek.

A HÖOK elnök, Gulyás Tibor arról beszélt, hogy több városban – például Budapesten, Győrben és Sopronban – is szükség lehet kollégiumi kapacitásbővítésre, emellett fontosnak nevezte a kollégiumi lakhatás feltételeinek javítását. A HÖOK támogatja továbbá, hogy az úgynevezett fecskeházak fejlesztése „jobban reflektorfénybe kerüljön” főként „a felsőoktatáson belüli párkapcsolatok” segítéséért – közölte.

Az egyetemeken, főiskolákon és kollégiumokban elérhető ingyenes wifi érdekében indított Fidelitas-kezdeményezéssel szintén egyetért a HÖOK – jelezte Gulyás Tibor.

A pártok egyetemi jelenlétében viszont nincs egyetértés

A két szervezet emellett tárgyalt a politikai pártok ifjúsági szervezeteinek felsőoktatási jelenlétéről, ebben azonban nem jutottak egyetértésre. Böröcz László közölte: a Fidelitas szerint Magyarországon is szükség lenne arra, hogy a politikai ifjúsági szervezetek részesei lehessenek az egyetemek közösségi életének. A Fidelitas azzal sem ért egyet, hogy nem lehet hallgatói önkormányzat tagja az, aki pártnak, politikai ifjúsági szervezetnek vagy szakszervezetnek a tagja – tette hozzá.

A HÖOK álláspontja a kérdésben az, hogy „közéleti vitákra szükség van a felsőoktatásban”. Ennek mikéntjében azonban eltérőek a vélemények – mondta Gulyás Tibor.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Békanász a hasadon
2015. október 29. 06:20
„közéleti vitákra szükség van a felsőoktatásban”. Nem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!