Tízéves moratóriumot szeretne az emlékműállításra a Mazsihisz elnöke

2015. szeptember 01. 08:02

Heisler András, a Mazsihisz elnöke szerint tíz éves moratóriumot kellene bevezetni a XX. század kérdéseivel foglalkozó emlékművek építésére, mivel azok csak indulatokat váltanak ki az országban. Balog Zoltán miniszter szerint azonban ha nem építik meg a szovjet megszállás emlékművét a Szabadság téren, akkor a szabadon hagyott térre „benyomulnak” mások.

2015. szeptember 01. 08:02

Legalább tíz éven keresztül legyen országos moratórium, ne épüljenek olyan emlékművek, amelyek a XX. század vitatott korszakaival foglalkoznak – így reagált a Népszabadság szerint Heisler András, a Mazsihisz elnöke a Szabadság térre tervezett emlékműre. A különféle emlékmű- és szoborállítási tervek vagy megvalósításuk folyamatosan súlyos indulatokat gerjesztenek Magyarországon - mondta Heisler András. Magyarországnak végre egy kis nyugalomra van szüksége, nem pedig újabb és újabb konfliktusokra.

A lap keddi cikkében felidézi: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere július végén, a Gulág Emlékbizottság ülése után bejelentette, hogy társadalmi vitát indít egy, a Szabadság térre tervezett szovjet megszállási emlékműről, amely - közlése szerint - civil szervezetek kezdeményezésére került napirendre. Majd a miniszter kérte a zsidó szervezeteket, nyilvánítsanak véleményt.

A Mazsihisz véleménye egy vélemény - mondta a lapnak Balog Zoltán. A miniszter szerint ezen álláspont mögött egy rossz elképzelés húzódik a közélet természetéről. A vitában, a párbeszédben való részvételnek nincs alternatívája. Az élet ugyanis nem áll meg, és ha mi valamit üresen hagyunk, akkor oda „benyomulnak” mások, és elfoglalják a teret – fejtette ki. A miniszter azt szeretné, ha a szovjet megszállás áldozatainak emlékműve 2017. február 25-re elkészülne.

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Oldgóbé
2015. szeptember 01. 17:34
Mennyi gyűlölet árad ebből a Mérő Vera nevű állatból,fantasztikus.
packó_
2015. szeptember 01. 17:01
"Hetvenegy ember fulladt meg a Magyarországról indult, Ausztriában megtalált teherautóban. Mondok egy durvát: nem először küldenek magyarok ártatlanokat egy kamrába, ahonnan senki sem távozott élve. (...) Sokaktól hallottam már azt a próféciát, hogy egyszer meg kell majd fizetnünk az árát annak, hogy sohasem néztünk igazán és kollektívan szembe a magyar felelősséggel. Féltem az igazukat, amikor a cigánygyilkosságok történtek, már rettegtem is. De sosem jutottam el odáig, hogy azt mondjam, látjátok feleim, vagyunk, akik voltunk. Mindeddig a pengés kerítéssel, gyűlöletkeltéssel, embertelenkedéssel csak súroltuk a hetvenegy évvel ezelőtti önmagunk bűneit. Most, hetvenegy ember halálával elértük azt a bugyrát a pokolnak, ahova esküdtünk, hogy soha többé nem jutunk. Szertenézek, s nem lelem honom a hazában." (...) Mérő Vera, Magyar Narancs
pkarcsi
2015. szeptember 01. 16:11
Már megint a mazsihisz hisztizik?Tököm tele van velük. Tiz évig kikéne őket zárni a közéletből.
salytóhuba
2015. szeptember 01. 15:34
miután demokráciában volnánk, gondolom az intézkedés így nézne ki: ...." Utasítom az ügyben illetékes gazdasági~politikai szervezeteket, hogy ESZÜKBE NE JUSSON - legalább 10 évi g - bármiféle szoborságot engedélyezni..létrehozni..közszemlére kitenni !!!" mondom DEMOKRATIKUSAN !!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!