ENSZ-főtitkárhelyettes: Magyarország sokat tesz a fenntartható fejlődésért

2015. január 18. 11:57

Pásztor János, újonnan kinevezett klímaügyi ENSZ-főtitkárhelyettes szerint Magyarország az utóbbi időben komoly munkával járult hozzá a nemzetközi közösség erőfeszítéseihez a fenntartható fejlődés megteremtése területén.

2015. január 18. 11:57

Magyarország az utóbbi időben, és főleg a riói klímakonferencia óta nagyon komoly munkával járult hozzá a nemzetközi közösség erőfeszítéseihez a fenntartható fejlődés megteremtése területén – jelentette ki vasárnap az MTI-nek Pásztor János, a Természetvédelmi Világalap (WWF) politikai és tudományos igazgatója, akit Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár február 1-jével klímaváltozási ügyekkel foglalkozó főtitkár-helyettessé nevezett ki. Ez a magyar hozzájárulás az ENSZ Nyitott Munkacsoportjában különösen a következő 15 évre vonatkozó célok kidolgozásában volt jelentős – tette hozzá. 

Ennek a munkacsoportnak az egyik társelnöke volt Kőrösi Csaba, Magyarország állandó ENSZ-képviseletének rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, akit Áder János köztársasági elnök január elején kinevezett a Köztársasági Elnöki Hivatal új szervezeti egysége, a Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóság vezetőjévé. Pásztor János szerint Kőrösi Csaba fantasztikus munkát végzett, ami jó a világnak és jó Magyarország hírnevének is. Mint ENSZ-főtitkárhelyettes nagyon jó együttműködésre számít a Környezeti Fenntartható Igazgatóság vezetőjével – mondta. 

Pásztor János legfőbb feladata azoknak az erőfeszítéseknek a támogatása lesz, amelyeknek a célja, hogy globális megállapodás jöjjön létre a decemberben esedékes párizsi nemzetközi klímaügyi konferencián. A magyar diplomata a főtitkár-helyettesi pozíción túl a párizsi konferenciáig Ban Ki Mun klímaügyi tanácsadója is lesz.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2015. január 18. 15:33
Pásztor János, a Természetvédelmi Világalap (WWF) politikai és tudományos igazgatója - csak nem beáll a hazaáruló Ángyán József szekerét tolni? Lesz ám akkor bünti! Lám, Ő is hogy megjárta... "...az ígéretek nem erről szóltak, hanem a falu, a családi gazdaság megerősítéséről, a helyi autonómiák helyreállításáról. És szeretném hangsúlyozni: nem a portással állapodtam meg erről, hanem a jelenlegi miniszterelnökkel. Vannak tények, amelyek cáfolhatatlanul megmutatják, hogy elárultuk a vidéket. Az állami földbérlettel kiosztott földek több mint 40 százalékát 11 érdekeltség szerezte meg. Nem ezt ígértük. Vagy ott van az agrárkamara. Mindenki, aki a mezőgazdaságból él, tudja, hogy alulról építkező, szolgáltató és segítő szervezetre lenne szükség. Végigjártuk az országot, mindenütt ezt a szubszidiáris modellt reklámoztunk. Tavaly nyáron 4 nappal az ülésszak vége előtt reggel 9-kor kaptuk meg a kormány által beterjesztett agrárkamarai törvény szövegét, teljesen ellentétes a koncepcióval, fölülről kirendelt vezetőkkel. Este 7-re már lezajlott az általános és a részletes vita, meg voltak tárgyalva a módosítók. Olyan rendszer jött létre, amelyben a fölülről kinevezett vezetés alkotta meg a választási szabályokat. Egyetlen listáról lehetett választani (a Magosz és szövetségesei jelöltjeiből), elképesztő nevekkel, mint a 70-es években a Hazafias Népfrontnál. Ez bizony a régi világ utolsó agrárkamarája, nem az új világé." http://nol.hu/belfold/angyan_a..
trespass
2015. január 18. 13:34
Semmi kétség nem fűződhet ehhez! Mi közelítünk a legjobban a minden körülmények között fenntartható fejlődéshez, ami a zéró fejlődés! Sőt, ha a prognózisoknak megfelelően csökken a fejlődésünk, akkor a kívánatos zérót rövid időn belül elérjük és majd ki tudunk segíteni némi negatív fejlődéssel olyan renitenseket, mint pl. Németo., Nagy Britannia, akik képesek lesznek majd +3-4-5%-kal is fejlődni, veszélybe sodorva a kontinens jövőjét!
RAMBO
2015. január 18. 13:05
Ja, Kishantos szétkúrása is ennek egy fontos lépése volt. :/ Egyébként igaza van: olyan mértékben esik a tényleges termelés Magyarországon, és lép helyébe a teljesen értelmetlen (de legalább nem környezetkárosító) közmunka, hogy ennek eredményei már a bolygón is meglátszanak. :DDDDD
csuka
2015. január 18. 12:13
Ukrajna is sokat tett tavaly a fenntartható fejlődésért ... Ők még arra is kaphatók, közvetlenül egymást irtsák. (Nem csak közvetve, mint mi!)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!