Szabad vasárnap: a LIGA nem támogatja az intézkedést

2014. november 07. 15:27

A LIGA szakszervezeti szövetség nem támogatja a boltok vasárnapi kötelező bezárását. A szövetség ehelyett inkább a vasárnapi nyitva tartás szabályainak szigorítását, illetve költségeinek emelését támogatná. Szerintük a boltok bevétele aránytalanul csökkenne és szombaton tömeg lenne a bevásárlóhelyeken.

2014. november 07. 15:27

A LIGA szakszervezeti szövetség nem támogatja a boltok vasárnapi kötelező bezárását, ehelyett a vasárnapi nyitva tartás költségeinek emelését és szabályainak szigorítását javasolja a kormánynak – közölte a munkavállalói érdekképviselet pénteken az MTI-vel. A LIGA Szakszervezetek szerint az intézkedéssel a boltok bevétele aránytalanul lecsökkenne, szombaton tömeg alakulna ki a már így is jellemzően zsúfolt boltokban, szükségszerűen csökkenne a megvásárolt áruk mennyisége, ezzel együtt a pénz- és áruforgalom is, amely csökkenő adóbevételhez és lassuló gazdasághoz vezethet. A szövetség szerint a rendelet bevezetése emellett sok elbocsátással, a munkájukat megőrzők számára pedig komoly jövedelemkieséssel járna.

Az érdekképviselet a kereskedelmi ágazatban bevezetendő kötelező vasárnapi zárva tartás helyett azt ajánlja, hogy a kereskedelmi törvény a jelenlegi 50 százalékról 200 százalékra növelje a vasárnapi munkavégzésért járó pótlékot, egy helyett kettőre emelje a kötelezően vasárnapra eső pihenőnapok számát, valamint szigorítsa a túlórák elrendelésének szabályait. A LIGA szerint ezekkel a lépésekkel a magyar kormány további munkaerő felvételére sarkallná a kereskedelemi ágazatban tevékenykedő vállalkozásokat, több szabadidőt biztosítana az ágazat munkavállalóinak, egyúttal magasabb részt juttatna a vasárnapi többlet profitból a munkavállalóknak.

Ugyanakkor az érdekképviselet szerint biztosítani kell a munkavállalók számára a vasárnapi munkavégzés megtagadásának lehetőségét is, azaz a munkavállalóknak bizonyos időközönként nyilatkozniuk kellene, hogy önként vállalják-e a vasárnapi munkavégzést – szögezik leolvasható a közleményben.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
II.mákvirág
2014. november 07. 17:21
Gaskóéknál nincs mostanában fideszpénzosztás?
potyka
2014. november 07. 16:40
Legyen szünnap a hétfő aztán kész!
Fahrenheit 451
2014. november 07. 16:08
"870 ezer család vásárol fogyasztási cikkeket egy átlagos vasárnapon. Jellemzően a hipermarketekbe megyünk a hét utolsó napján." ha ez áttevődik szombatra, a családok szeretetteljesen agyontapossák egymást.
Secnir
2014. november 07. 16:08
a liga szakszervezet? amelyiknek az elnöke gaskó? nofene, elfogyott a pénz? :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!